Kedvenc helyek

„Azt mondták a dalok: figyelj, most már vegyetek fel minket!’”

Beck Zoltán (30Y)
November végén jelenik meg az idei MTV EMA legjobb magyar előadójának megszavazott 30Y „árnyékrepertoárja”, a Szentimentálé-dalok gyűjteménye. A frontember, Beck Zoli mesélt nekünk a dalokról, és hogy milyen volt Lévai Balázs rendezésében szaladgálni egy mezőn.
Ez a Szentimentálé dolog már egy elég régi ügy. Miért pont most jött el az idő, hogy rögzítsétek ezeket a dalokat? 
 
Annyira régi ügy, hogy az első Szentimentálé-dalt 1999 táján írtam a Papával (Sárközy Zoltán; billentyűs – a szerk.), aki akkor még nem is volt zenekari tag, csak ismertem, mint zongoristát. 2003–2004 táján adtuk az első Szentimentálé-koncertünket, ami akkoriban nagyjából úgy nézett ki, hogy a 30Y dalai közül csináltunk egy árnyékrepertoárt azokból a számokból, amik kevésbé voltak zúzósak, kevésbé épültek a torzítókra és a lábdobokra, és ha jól emlékszem, akkor a Művészetek Völgyében játszottuk először. Időről-időre mindig lett egy-egy ilyen koncertünk, majd 2009-ben a Szentimentálé meghívást kapott a Müpába és azóta évente egyszer ott is előadtuk ezeket a dalokat. A repertoárhoz minden évben jött pár új dal, és a barátaim már mondogatták, hogy milyen hülyék vagyunk, hogy van egy majdnem 30 dalos koncertrepertoár, amit játszunk, de nem rögzítjük. Egy idő után aztán mi is elkezdtünk gondolkozni azon, hogy tényleg hülyék vagyunk, már csak azért is, mert megvan a veszélye, hogy ha sokat játszod a dalokat, de nem veszed fel őket, akkor sosem lesz meg a formájuk, mert mindig bele-belenyúlsz, amitől a dal elkezdi elveszteni a maga identikus megszólalását. Ha egy dal nem rögzül valamilyen formában, vagy nem akkor rögzül, amikor igazán megszólal benned, akkor megtörténhet, hogy elkezd kiüresedni, mert már annyira eltávolodsz tőle, hogy nem tudod visszaadni a dal megírásának elementáris hitelesség-élményét. Lehet, hogy jobban játszod technikailag, lehet, hogy pontosabb vagy, de valahogy a dal magja elveszik, és úgy gondolom, hogy ennek a veszélye jó néhány dal esetében fennállt. Ezért volt az, hogy elkezdett kattogni a belső óra, és azt mondták a dalok: „figyelj, most már vegyetek fel minket”! 
 
Egyik érdekessége a zenekarnak, hogy az első lemezetek koncertfelvétel. Ezt a Szentimentálé anyagot, ami évekig csak élőben létezett, stúdióban rögzítettétek? 
 
Igen, stúdióban, de nagyon fontos volt számunkra, hogy olyan felvételi helyszínt találjunk, ahol a zenekar egyszerre tud rögzíteni. Nem rétegenként húztuk egymásra a dolgokat, hanem egyszerre vettük fel stúdiókörülmények között. Gyakorlatilag közel tíz napon át koncerteztünk egy stúdióban. Ha sarkosan akarnék fogalmazni, akkor a Szentimentálé dalok javarésze nem zenei kérdés, pláne nem technikai kérdés. Ha zenei szempontból kell néznem, akkor a Szentimentálé dalok esetében, a szüneteknek, a levegőzéseknek, a meg nem szólaló hangoknak sokkal nagyobb súlyuk van, mint az éppen megszólalóknak. Ez egy nagyon nehéz feladat, amikor nem az a dolgod, hogy mit csinálj, hanem hogy mit ne csinálj, és arra kell ügyelni, hogy hogyan lesz a dal a legcsupaszabb, amikor a legkevesebb hanggal, ritmusformával, legkevesebb megszólalással tudja egyszer csak megmutatni magát. 
 
Hogyan választottátok ki a lemezre felkerült 28 dalt?
 
Összeírtuk életünk összes Szentimentálé-dalát, ezekből 14 olyan originális darab van, ami gyakorlatilag csak ezeken a koncerteken hangzik el, és eleve a zenekar árnyékprogramjában, Szentimentálé-dalként szerepel. Hogy miért lett mégis ilyen baromi sok dal, annak az egyik oka, hogy egyfelől az évek során belesodródtak olyan lemezen rögzített 30Y-dalok, amik valahogy beledolgozódtak a Szentimentálé megszólalásba. Emellett a 7–8 dal mellett van néhány olyan is, amik pedig úgy kerültek bele a programba, hogy nem is mi írtuk őket: Bergendy-, Cseh Tamás-, Kex-, Szélkiáltó-dalok. 
 
A lemezről 12 dalhoz filmetűdök is készültek Lévai Balázs rendezésében. Hogy jött az ötlet? 
 
Balázzsal ismerjük egymást már egy ideje. Sokat beszélgettünk és mondtam neki, hogy hallgassa a dalokat, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mi az ő szubjektív best of válogatása. Rábíztam, hogy a 28 dalból kiválassza az ő kedvenceit. Kíváncsi voltam, melyek azok a dalok, amik képeket csinálnak benne, és hogy milyeneket. Aztán mondtam neki, hogy ha van kedve, vágjunk bele. Befejeztük a stúdiómunkát, beültünk az autóba és egyből a Mecsek közepére mentünk, ahol már várt minket a filmes stáb, és négy napon keresztül forgattunk az erdő közepén. 
 
Mi jelentette számodra a legnagyobb feladatot, kihívást a forgatás alatt?  
 
Már a legelején tisztáznunk kellett néhány technikai kérdést. Az egyik ezek közül az volt, hogy mondtam Balázsnak, készüljön fel arra, hogy a zenekar tagjai nem színészek, tehát ne számítson arra, hogy működni fog az, hogy „most legyen az a gesztus”, vagy „most nézzünk így”, mert nagyon hiteltelen és béna lenne. Nem hiszem, hogy nagy titkokat árulok el, de például az Egypárhoz is készült egy ilyen etűd (a számhoz Kostil Danila készített videoklipet, ami már látható – a szerk.), és annál például azt mondta Balázs, hogy talált egy mezőt, amin szalmabálák vannak mindenfelé, nekem pedig másfél órán át kellett szaladgálnom közöttük és rajtuk az instrukció szerint „megvadult csikóként”. Az alapján dolgoztunk, amilyen benyomásokkal és hatalmas jegyzetköteggel Balázs megérkezett, de nem volt szorosan megírt forgatókönyv. Az egyik dalnál például azt gondolta Balázs, hogy legyen benne egy pianínó, elkezdtünk gondolkodni, hogy mi legyen, és végül elvittük a nappalinkból a lányom pianínóját. Megérkeztek a zongorapakoló és -hangoló emberek, és a Mecsek közepén este 10-kor elkezdtünk zongorát hangolni, mert kitaláltuk, hogy ha már itt a zongora és itt az erdő, akkor készítsünk sajátos „remixet”, szóval tényleg rögzítsünk hangot. 
 
Mikor láthatjuk a filmet? 
 
November 29-én a felújított és újra megnyitott Átrium Film-Színházban lesz a bemutatója. 
 
Tehát a lemez bemutatója valójában nem egy koncert lesz, hanem egy filmbemutató? 
 
Zenekari hagyomány, hogy a lemezbemutatóinkon, amit mi általában lemezköszöntőnek hívunk, van valamilyen aktivitás, esemény, ami nem feltétlenül koncert. Itt az Átriumban bemutatjuk a Szentimentálé-filmet, amin találkozunk a lemez produceri körével – a közönségnek az a része, akik az előrendelésben részt vettek, és ilyen módon hozzásegítették az együttest ahhoz, hogy megjelenjen a lemez, és akiknek a neve megjelenik majd a lemezborítón és az együttes más felületein is –, és ott tőlünk veszik majd át a lemezeket. Másrészt a zenekar arra az egy napra a mozi alkalmazottjává válik, és barna köpenyben elvégzi azokat a feladatokat, amiket egy moziban a mozi dolgozóinak el kell végezniük: takarítunk, zseblámpával megmutatjuk a helyeket, perecet árulunk, beszélgetünk az emberekkel és izgulunk azon, hogy milyen lesz a film, amit akkor fogunk mi is először látni. 
2012.11.21
|


Játék
A Blurt zenekar, a jazz-zenei szcéna egyik legavantgárdabb formációja újra a Hajón!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.