Lincoln

Ehhez nem kellett mást tennie, mint egy jó filmet csinálnia.
 
Spielberg a München után megint Tony Kushnerrel dolgozott együtt: az anno nagy port kavart, melegjogi kérdéseket feszegető Angyalok Amerikában című dráma szerzője Doris Kearns Goodwin regényét felhasználva írta a forgatókönyvet. A rendező magabiztosan nyúlt az alapanyaghoz, és mindenekelőtt megtalálta a címszerepre tökéletes Daniel Day-Lewis-t, aki a keze alatt, a tőle megszokott eleganciával lényegült át a rigolyás, de hajlíthatatlan elnökké. 
 
A Cápa rendezője, aki sokadik alkalommal merített a történelemből olyan nagy ívű és ambiciózus tablók után, mint a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése és a München, régóta tervezgette, hogy filmre viszi az Amerikai Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb epizódját, Abraham Lincoln elnöklésének utolsó évét. 1865-öt írunk. A rabszolgaság megszüntetését sürgető Észak és a feketék kizsákmányolásával meggazdagodott Dél között dúló polgárháború a végéhez közelít. A második ciklusát töltő elnök egy dolgot szeretne még elérni a békekötés előtt: megszavaztatni a kongresszussal a rabszolgaság eltörlését kimondó 13. alkotmánykiegészítést. A film ezt a folyamatot mutatja be – a legteljesebb hitelességre törekedve, sallangok nélkül, néha megengedetten átcsúszva a pátoszba, a kelleténél mondjuk talán kicsit hosszabbra nyújtva –, semmi egyebet. De ez éppen elég.