Kulo City karácsonyra

A Kulo City eredetileg Stark Attila diplomamunkája volt az Iparművészeti Egyetemen, majd önállóan is megjelent a Roham Kiadó gondozásában. A kép-regényből Kostil Danila csinált filmet, amely már nézhető a Daazo.com oldalon.
A kisfilmet 2010-ben először a Műcsarnokban mutatták be, majd a NextArtban egy kiállítás keretében lehetett megnézni, illetve limitált példányszámban DVD-n is elérhető volt. A 42 perces rövidfilm három részletben került fel a Daazo.com online videómegosztóra: az első részt (I like) december 6-án hozta a Mikulás, a második rész (I hate) december 13-án került fel, a befejező epizód (I want) pedig december 20-tól látható. 
 
„Budapest, rettentő szutyok hely, mégis itt élünk, kénytelenek vagyunk” – indul a Kulo City. „A kisfilm a bulik, a lelkesültség és a letargia ezredfordulós Budapestjének lenyomata, mely egyszerre nemzedéki, vicces, ironikus, szemtelen, laza, mégis megrázó” – áll a szinopszisban. Kocsmázások, haverok, utcaképek, festés, írás, megélhetés, barátnő, vágyak, álmok, csalódások, megcsalás, szerelem, félelem – ezekből a szilánkokból áll össze a Kulo City egy filmmé. A film első része itt, a második itt, míg a harmadik itt tekinthető meg. 
 
 
(Daazo.com)
 
2012.12.21
|


Film premierek

Az igazi törődés

norvég filmdráma, 102 perc, 2017

Űrvihar

amerikai katasztrófafilm, 109 perc, 2017

Nyírjuk ki Gunthert!

amerikai akcióvígjáték, 90 perc, 2017

Négyen a bank ellen

német krimivígjáték, 96 perc, 2016

Aurora Borealis - Északi fény

magyar filmdráma, 104 perc, 2017

anyám!

amerikai horror, 115 perc, 2017

A kis vámpír

angol-dán-német animációs film, 90 perc, 2017
Játék
A Dzsungel egy elképesztő túlélőkaland története, amiben az a legmegdöbbentőbb, hogy valóban megtörtént. Emellett pedig bónuszként az egykori Harry Potter, azaz Daniel Radcliffe legnagyobb színészi átváltozását is megcsodálhatjuk.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
Szo
21
18:05
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
A kertbérlő
angol életrajzi dráma, 2015
18:15
Szörny Rt.
amerikai animációs vígjáték, 2001
18:25
18:25
Az éjszaka csendje
amerikai thriller, 1982
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.