A titkok kulcsa

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (6)
Már-már törvényszerű, hogy az ódon házba érkező újdonsült ápolónő a legkülönfélébb megpróbáltatásokon megy keresztül. Nem elég, hogy valami hetven feletti, ráncos pácienst kell mosdatnia anélkül, hogy belerókázna az illető fürdővízébe!
Emellett ugyanis jó esélye van rá, hogy egy hörcsögarcú japán fiúcskát talál a gardróbban, aki annak ellenére áll neki akrobatikázni, hogy életfunkciói egy kitömött mókuséval vetekszenek. Nos, Caroline New Orleans-ban vállal ápolói munkát, így ez utóbbi veszély nem igazán fenyegeti.  
 
Ám a gondjaira bízott, kommunikálni képtelen Ben Devereaux mintha kissé zaklatott lenne. Ráadásul egyre több jel utal arra, hogy mindennek vajmi kevés köze van felesége szerény főzőtudományához. Caroline nyomozni kezd, minek után kezébe kerül a padlásszoba kulcsa. A helyiség vélhetően egy vallási szertartás helyszínéül szolgált, mely némileg bizarrabb lehetett a húsvéti sonkaszentelésnél.  
kirsch
2013.01.10
|
The Skeleton Key
amerikai thriller, 104 perc, 2005
Egy kedves és kíváncsi nővérke meg a feketemágia esete, valahol lent délen, voodoo vidéken, szintén kedvesnek tűnő idős párral, no és sok csirkelábbal meg furcsa zenével. Kéz- és lábborzongást hozzá!
Rendező:

Iain Softley

Színész:

Kate Hudson
(Caroline Ellis)

Gena Rowlands
(Violet Devereaux)

John Hurt
(Ben Devereaux)

Peter Sarsgaard
(Luke Marshall)

Joy Bryant
(Jill)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
(7 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
Szívhangok
német romantikus vígjáték, 2013
18:30
Az utolsó akcióhős
amerikai akcióvígjáték, 1993
18:55
Amra és a második házasság
szaúd-arábiai vígjáték, 2018
19:00
A hazafi
amerikai akciófilm, 1998
19:05
Ház az utca végén
amerikai horror, 2012
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
12:05
Chuck megoldja
I. évad, 9. rész: Chuck és a névsor
12:10
Gumball csodálatos világa
2011, 1012. rész: A vegetálás
12:15
A Thunderman család
II. évad, 212. rész: A szellemes Thundermanék - 1. rész
12:20
Gumball csodálatos világa
2011, 1021. rész: Az apa
12:30
A Degrassi gimi
XI. évad, 29. rész: Mutatvány 2.
Játék
Az ország egyik legismertebb MC-je bandájával és saját szerzeményeivel érkezik a Hajóra.
Minden idők legnagyobb Nagy István-kiállítása a Kieselbach Galériában. Modern, realista, konstruktív - csodás kiállításélmény laikusoknak és profiknak is. @kieselbachgaleria . . . #nagyistvan #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo #kieselbachgallery #festeszet #magyarfesteszet
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.