A nemzetközi MUS-E program bemutatkozik Tatabányán

Tatabánya, Jászai Mari Színház, 2013. február 17., vasárnap
A MUS-E multikulturális összművészeti program az elit művészképzés helyett a művészetek emberformáló erejére építve igyekszik egymás elfogadására, közös alkotásra, kreativitásra és önértékelésük erősítésére nevelni a gyermekeket.
A tatabányai Kőrösi Csoma Sándor Általános februárban elinduló program a nagyközönség számára is bemutatkozik a városban 2013. február 17-én a Jászai Játszó keretén belül.
 
A Jászai Mari Színház, Népházban délelőtt 10 és 11 óra között Kravalik Brigitta táncművész, táncpedagógus, mozgás-és táncterapeuta, a Vodafone Főállású Angyala, 12 órától Tímár Andor színművész, rendező tartanak kreatív művészeti foglalkozásokat 7-12 éves gyerekek számára. 
 
Időpont: 2013. február 17. vasárnap, 10:00 
Helyszín: Jászai Mari Színház, Népház 
Tatabánya 2800, Népház u. 5., Rendezvényterem 
 
 
A neves hegedűművész, Yehudi Menuhin által útjára indított MUS-E (Musique-Europe) multikulturális összművészeti program célja az elfogadásra, az önképviseletre, együttélésre, együttműködésre nevelés a művészetek segítségével.  
 
A program 10 európai országban folyik a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány felügyeletével; Magyarországon 1994 óta van jelen. A hivatásos művészek vezetésével zajló MUS-E órák jelenleg Budapest, Győr, Zalaegerszeg, Debrecen és Tatabánya egyes iskoláinak alsó tagozatos osztályaiban képezik az órarend részét. 
 
A program alapvető célkitűzései közé tartozik, hogy egymás elfogadására, közös alkotásra, kreativitásra és önértékelésük erősítésére nevelje a gyerekeket a művészetek eszközrendszerével. A kisdiákok ennek révén olyan eszközökhöz jutnak, amelyek segítik tevékenységük kiszélesítését, aktív részvételüket a közösségi munkában, kreativitásuk kibontakozását, életminőségük javítását. 
 
A Vodafone Főállású Angyal Program egy egyedülálló közösségi kezdeményezés, amely minden évben három, társadalmi célok iránt elkötelezett pályázónak nyújt lehetőséget arra, hogy egy éven keresztül az általuk fontosnak tartott, a társadalom érdekeit szolgáló feladatokkal foglalkozzanak egy nonprofit szervezettel történő együttműködés formájában. Kravalik Brigitta, a MUS-E Magyarország operatív vezetője Főállású Angyalként azon dolgozik, hogy a MUS-E programot az ország mind több iskolájában tudják bevezetni. 
 
Promóció
2013.02.12
|


Fesztiválok

Taiwan Dox 2015 Budapest, 2015. október 29 - 31.

LUX filmnapok 2015 Budapest, 2015. november 3 - 4.

Gyermek- és Ifjúsági Szinházi Szemle 2015 Budapest, 2015. november 9 - 15.

Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.