Kedvenc helyek

Takáts Eszter: Hét, remény, szeretet

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (3)
[ alternative / pop / rock ] A krisztusi korba (33) lépett gitáros-énekesnő Hét, remény, szeretet-ről dalol. Főleg a hippi arcát mutatja, ám azon túl is láthatunk. A borítón szivárvány és mezei pitypang is jelzi: üde, játékos, tarka, hol fajsúlyos, hol easy listening muzsika fog szólni.
Eszter éppen 7 éve jelentette meg a Rövidtáv című bemutatkozó albumát. Majd a kávéházi jazzes Gumizsuzsival közös „dühkitörés” után jött a Ha egy nő szeret. Intuitív és intim világa után a Keményvajnál már szinte Cseh Tamás-i mélységben és magasságban találjuk. A 2011-es Karcos üdvözlet-EP-hez képest most lágyabb, lazább, szeretetteljesebb számok sorjáznak. Saját szavaival: csömörből gyönyörbe visz és mindebben Kirschner Péter van segítségére.
 
A Felevad duó másik tagjával, Müller Péter Sziámival is fellépő Eszter a folkos felütésű, mosolygós Szeressünkkel adja meg a régi Super8-as házimozikat idéző alaphangot. A Barátom olyan, mintha Koncz Zsuzsa eleddig fel nem fedezett archív felvétele került volna napvilágra. A kongás Elhajolt enyhén Palyabeás, és ha már pécsi előadóról van szó, talán nem sértő, hogy SzentimentálÉs. A latinos dallamra úszó költői szöveg az alternatív sanzonhagyomány szép darabja lehetne, ha a (Laura Branigan beégett diszkóslágerét idéző) O-o-ó-refrén nem volna olyan súlytalan. Repít viszont a Led Zeppelin-i magasságban hasító Gondolák raja. A Boldogtalan boldogban mintha Sheryl Crow csujogatna, doromb, sámándob és regölés is zeng, mely talán a soha le nem épülő Pavilon-i reflexnek köszönhető (Eszter egyébként 10 év után most kiadta régi zenekara újramasterelt albumát is). A Múltidő szimfonikus verziója az, ahol „valahol egy lány” ismét karcos lett, majd a Nem is idegenben a Lukács Sándor-féle Idegennel újfent összefutunk, de már nem vagyunk ugyanazok – se ő, se mi. Ahogy Eszter énekli: „a szív végre könnyű". Azaz: már nem vággyal néz az idegenre, inkább „tesót” lát benne. Dubos lüktetésű, az I Love You-hagyományokat továbbvivő örök darab született, hiszen: „ezer éve beszélünk ugyanígy”.
 
Mesékből szőtt lemez felnőtteknek e látványosan Patti Smith-esedő pécsi dívától, aki májustól Kirschnerrel közös beat-kvartettjével élőben is megosztja ezeket a nagy szorgalommal gyűjtött, nemes erényeket. 
Air
2013.02.12
|


Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.