I. Ferenc pápa – út a Vatikánba

olvasói
10/10 (1)
A Róma szívében pompázó Vatikán a Föld legkisebb független állama – és egyúttal az egyik legbefolyásosabb, lévén világszerte több mint egymilliárd katolikus hívő égi eredetű, megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmú útmutatásként tekint az itt születő tanításokra. 2013. március 13-án történelmi pillanatot élt meg ez a szakrális idegközpont: a bíborosok megválasztották az első dél-amerikai származású pápát, az I. Ferenc nevet felvevő Jorge Mario Bergogliót, akit – személyes életútja és első megnyilatkozásai alapján – már néhány nappal a trónra kerülése után a „szegények pápájaként” emlegettek. A film nyomon kíséri I. Ferenc útját a szegény gyerekkortól a fényűző vatikáni palotákig, szemléletesen elénk tárva, hogy miként emelkedett egy egyszerű vasutascsalád gyermeke 1, 2 milliárd katolikus hívő lelki és szellemi vezetőjévé; valamint néhány ritka – I. Ferenc elődje, XVI. Benedek pápa különleges engedélyével készült – felvétel segítségével bepillantunk a szentszéki kulisszák mögé, meglesve, hogy milyen környezet és milyen segítők várták a történelem első harmadik világbeli pápáját.

|
Pope Francis - Road To The Vatican
amerikai ismeretterjesztő film, 60 perc, 2013
Bemutató: 2013. április 18.
(10 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
Cecelia Ahern: Két lépés a menny
német romantikus film, 2013
18:25
Tapló Télapó
amerikai vígjáték, 2003
18:30
A szerencse háza
amerikai krimivígjáték, 2017
18:40
Pókerarcok
amerikai filmdráma, 1998
18:50
Ramona és Beezus
amerikai családi film, 2010
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
13:24
Chirp
I. évad, 19. rész
13:25
Póló - II. évad
francia animációs filmsorozat, Póló és a kis pingvin, 2016
13:30
Póló - II. évad
francia animációs filmsorozat, Póló a gombák megmentője, 2016
13:30
Polly Pocket - Apró erő
I. évad, 19. rész: Közösségi égés
13:30
Stréberek és Rémek
I. évad, 8. rész: Strébertlon
Játék
Spirituális utazásra hív Zságer Balázs fesztiválkedvenc zenekara, akik a „vissza a természethez” elvet vállalták fel ötödik lemezükön
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.