Vérmesék

olvasói
7/10 (60)
Az a szomorú helyzet, hogy Robert De Niro kissé béna maffiózóként utoljára 1999-ben volt vicces, Luc Besson pedig ugyan már sok jó filmet letett az asztalra, de az régen volt, és még azokkal sem tudta bizonyítani, hogy lenne bárminemű humorérzéke.
Új mozija, a Vérmesék egy francia regényen alapul, ami szerint nincs mulatságosabb helyzet annál, amikor egy alapvetően gazfickókból álló família megpróbál mintacsaládot játszani. Márpedig a Manzoniból lett Blake-ék pont erre törekednek, lévén egy tanúvédelmi program keretében Franciaországba költöztetik őket. „Old habits die hard”, vagyis a régi szokások nehezen múlnak el, tartja a bölcs mondás, így a család itt sem szűnik meg kópénak lenni, amivel persze nemcsak a lebukásukat veszélyeztetik, de a környezetükben is sokasodnak a tragédiák. 
 
Pfeiffer és De Niro a Csillagpor után ismét egy filmben, és azt hiszem, ezzel most minden pozitívumot felsoroltunk. 
Tulu
2013.09.23
|
The Family
amerikai-francia akcióvígjáték, 111 perc, 2013
A Manzoni maffiózófamília egy tanúvédő program keretében Franciaországba kerül, ahol komoly problémákat okoz nekik a beilleszkedés.
Rendező:

Luc Besson

Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2013. szeptember 26.
(17 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
1
K
2
Sze
3
18:10
Kis hazugságok a szerelem nevében
német vígjáték, 2008
18:15
A fagy előtt
dán történelmi film, 2018
18:20
A Bourne-hagyaték
amerikai akció-thriller, 2012 (ism.)
18:40
Mission Impossible
amerikai thriller, 1996
18:40
Star Trek: Mindenen túl
amerikai sci-fi akciófilm, 2016
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.