Fogságban

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (55)
A Dover család éppen a szomszéd Birchéknél van látogatóban. A két család két legkisebbje, Anna és Joy átkéredzkedik előbbi gyerek otthonába, hogy megkeressenek valamit. Ám a lányok ezután nem kerülnek elő. A korábban a kicsikkel...
...az utcán sétáló két nagyobb testvérnek, Anna bátyjának és Joy nővérének eszébe jut, hogy feltűnt nekik egy gyanús lakókocsi, amihez a lányok odaszaladtak. Miután a járműnek szintén nyoma veszett, a rendőrség keresni kezdi, és meg is találják, zavarodott tulajdonosával együtt. A fiatal férfi nagyon furcsán viselkedik, de nem találnak egyértelmű összefüggést közte és a gyerekek eltűnése között, így kénytelenek elengedni. Anna apja, Keller Dover azonban meg van győződve róla, hogy a szabadon bocsátott gyanúsítottnál van a lánya, a rendőrség pedig nem tesz meg mindent az ügy érdekében, ezért a saját kezébe veszi az irányítást. 

A különböző tévédrámák és Gyilkos elmék-típusú bűnügyi sorozatok szinte a végtelenségig kiaknázták az eltűnt gyermek témát (a nézőnek így már közhelyszerűen ismerősek az olyan képsorok, mint az éjjeli szimpátiavirrasztás az utcán vagy az aljnövényzetet botokkal turkálva zajló „lakossági” keresés az erdőben). Emiatt igen nehéz dolga van annak a filmnek, ami ugyanezt a(z egyébként rendkívül erős) motívumot kívánja feldolgozni. Habár a Fogságban rendezője, a Felperzselt földet is jegyző Denis Villeneuve megfelelő arányban vegyíti a melodrámát és az izgalmakat, műve az említett okból csak színészi játékban tud hozzáadni valamit az alműfajhoz. 



fürkész
2013.10.09
|
Prisoners
amerikai krimi, 153 perc, 2013
Keller Dove kétségbeesik, amikor a lányát elrabolják, és mivel a rendőrség nem talál a nyomára, a saját kezébe veszi az irányítást.
Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2013. október 10.


Film premierek

Solo: Egy Star Wars-történet

amerikai sci-fi, 135 perc, 2018

A fa alatt

izlandi vígjáték, 89 perc, 2017
Játék
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három szomszédos királyság... Longtrellis Királynője (Salma Hayek) mindennél jobban vágyik egy gyermekre, semmilyen áldozattól nem riad vissza ennek érdekében – amikor pedig mágusok tanácsát követve, sötét körülmények között kap egyet, teljesen kisajátítja.
Filmek a TV-ben
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:05
Egyesült Királyság
amerikai-angol filmdráma, 2016
18:10
Második nekifutás
kanadai romantikus filmdráma, 2016 (feliratos)
18:15
A boldogító igen, vagy nem
amerikai-kanadai romantikus vígjáték, 2004
18:20
Deja vu
amerikai thriller, 2006
18:40
A döntő szavazat
amerikai vígjáték, 2008
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.