Exek és szeretők

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (12)
Nem, ez még nem James Gandolfini utolsó filmje, és ez jó hír, mert rossz volna a tudat, hogy ez volt a befejezés. Jövőre még egyszer láthatjuk majd az öreget Tom Hardy és Noomi Rapace oldalán az Animal Rescue című filmben, és az lesz majd a végső búcsú.
A történteket már elsőre is nehéz volt feldolgozni, a film után pedig még nehezebb: James Gandolfini irgalmatlanul nagyot játszik, pedig az ő karrierjében azért akadt pár csúcspont. Ezúttal leginkább azzal fog meg, hogy az imidzsével szembefordulva egy melegszívű mackót alakít, aki a légynek se tudna ártani, de esetlenségében is olyan sármja van, amivel a nem túl előnyös testi adottságait is könnyedén el tudja feledtetni. 
 
Pedig a film főhőse nem ő, hanem a masszőzként dolgozó Eva (Julia Louis-Dreyfus), aki elvált anyaként egyedül neveli egyetemista korba lépő lányát, és egy buliban egyszerre ismer meg egy izgalmas pasit (Gandolfini), és szerez egy új kuncsaftot/barátnőt. Amikor már mindkét kapcsolatba mélyebben beleássa magát, kiderül, hogy az új pasija és az új barinője annak idején házasok voltak, és nincsenek épp túl jó véleménnyel egymásról… 
 
Az Exek és szeretők afféle érett romantikus vígjáték, ami azt mutatja be hitelesen, mennyire nem egyszerű negyven fölött ismerkedni. Szerencsére hiányoznak a műfajtól már megszokott túlkapások, a sztori végig a realitás talaján mozog, a karakterek és a dialógusok pedig szellemesek, de hihetőek. Bár a történet egyszerű és kiszámítható, végig ízléses és bájos marad, Gandolfini jelenléte pedig már önmagában is igen komoly pozitívum. 
Tulu
2013.12.02
|
Enough Said
amerikai romantikus vígjáték, 93 perc, 2013
Eva nagyjából egyszerre ismerkedik meg Marianne-nel és Alberttel. Egyikük a legjobb barátnője, másikuk pedig a pasija lesz, csak aztán kiderül, hogy ők ketten egykor házasok voltak...
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2013. december 5.


Film premierek

Deadpool 2.

amerikai akciófilm, 118 perc, 2018

Viktoria

bolgár-román filmdráma, 155 perc, 2014

Sosem voltál itt

amerikai-angol-francia akciófilm, 90 perc, 2017

Igaz történet alapján

francia vígdráma, 100 perc, 2017
Filmek a TV-ben
18:15
Micsoda csapat
amerikai vígjáték, 1992
18:15
18:25
Egy ropi naplója - A nagy kiruccanás
amerikai családi vígjáték, 2017
18:35
A múmia visszatér
amerikai kalandfilm, 2001
18:40
Porto 35 mm
amerikai-francia-lengyel-portugál romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.