Sütőtök fagyi

Sokan nem bírják télen a fagylaltot, ezért tavasz és ősz elején van esély a tökös fogyasztására. Meglepően kellemes, selymes ízű, lágy texturával.
Ez a recept egy alapfagyi, amit kiegészíthetünk kedvünk szerint csokoládé szósszal, balzsamecettel vagy karamellával is. Mindhárommal nagyon finom és pikáns lesz az eredmény. Egy nehéz étel után nincs ennél jobb desszert a gyomornak.
 
Hozzávalók: 
 
1/2 liter tejszín 
5 db tojás sárgája 
12 dkg barna cukor 
1/2 teáskanál fahéj 
1/2 teáskanál frissen reszelt gyömbér 
csipet só 
kevés frissen reszelt szerecsendió 
20 dkg sült sütőtök 
2 evőkanál whiskey 
 
Elkészítés: 
 
1. A tejszínt a tojásokkal, cukorral fahéjjal, gyömbérrel, sóval és a szerecsendióval mérsékelt lángon főzni kezdjük. Amikor kezd melegedni, kevergetni kezdjük folyamatosan. Addig főzzük, hogy annyira besűrűsödjön, hogy ha a fakanál hátoldalára csíkot húzunk, ne folyjon össze a két part. 
 
2. Vegyük le a tűzről, tegyük bele a sült tök darabokat és az alkoholt. Egy botmixerrel dolgozzuk krémesre és simára. Fóliázzuk le, és 3 órára tegyük hűtőbe, hogy alaposan lehűljön. Vagy 1 órára mélyhűtőbe.  
 
3. Fagylaltgépbe töltsük be, és készítsük el. Tartsuk fagyasztóban, tálalás előtt fél órával mindig tegyük át a sima hűtőbe.  
 
Tipp:  
 
Ha nincs fagylaltgépünk, akkor tegyük egy jól záródó dobozban a mélyhűtőbe. 30-40 percenként vegyük ki, és botmixerrel alaposan dolgozzuk át, hogy levegőt vigyünk bele, és összetörjük a képződő jégkristályokat. Kb. 6-7. kör alatt alakul ki a tökéletes állag. 
2014.02.10
|


Játék
Az emlősszakértő Davis (Dwayne Johnson) különleges és szoros kapcsolatot alakított ki George-dzsal, a hihetetlenül intelligens ezüsthátú gorillával, amit egészen kölyökkora óta gondoz.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.