Walesa - A remény embere

est.hu:
7/10
|
olvasói:
3/10 (5)
Kétségkívül a lengyel Lech Wałesa volt a közép-európai rendszerváltás legmarkánsabb alakja, ahogy a lengyel ellenzéki mozgalom volt a térség legfontosabb, legnagyobb eredményeket elérő tényezője – akármit is gondol a magyar politikai elit önmagáról és szerepéről.
Ez persze nem jelenti azt, hogy maga Walesa egy gáncsnélküli lovag lett volna. Nyilván üzenetértékű, hogy Lengyelország legismertebb rendezője, Andrzej Wajda készített életrajzi filmet a Szolidaritás Nobel-békedíjas alapítójáról, és tette mindezt objektívan, már amennyire ez lehetséges. Bár látványos filmet készített, nem rekordköltségvetéssel dolgozott, ahogy az nálunk lett volna. 
 
Wałęsát (Robert Wieckiewicz) a gdanski hajógyári munkások 1970-es sztrájkja idején ismerjük meg, amelyet a hatóságok vérbefojtottak: hősünk ekkor még egy senki, és mint ilyen tartózkodik a radikális eszközöktől, sőt, amikor letartóztatják, hajlandó aláírni egy besúgói nyilatkozatot, amelyet a történet szerint később megtagad. Innen azonban más ember lesz és a kibontakozó ellenzéki mozgalom élére áll – még akkor is, ha nem hívták oda. 
 
Wajda ügyesen présel bele szinte mindent a filmbe, ami fontos lehetett: magát a mozgalmat, a hatóság reakcióit, a nemzetközi közvélemény hatását, Walesa magánéletét – ami nyilván fontos kontraszt a politikához képest, miközben nem próbál meg didaktikus lenni, és nem akar szentet csinálni a nagyszájú , harsány és elég öntelt Walesából. Robert Wieckiewicz visszafogottan ad vissza egy korántsem visszafogott egyéniséget, Agnieszka Grochowska pedig humorral és szívvel játssza el a nagy ember szerény feleségét. 
Vízer
2014.03.14
|
Walesa. Czlowiek z nadziei
lengyel életrajzi film, 127 perc, 2013
Lech Walesa magánéletét és vezéralakká válásának krónikáját ismerhetjük meg, és egyéniségén, küzdelmén keresztül beleláthatunk a kommunizmus okozta elnyomás rémségeibe.
rendező:

Andrzej Wajda

Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2014. március 20.


Film premierek

Ez csak a világvége

francia-kanadai filmdráma, 97 perc, 2016

xXx: Újra akcióban

amerikai akciófilm, 90 perc, 2017

Utazás apánkkal

magyar-német-román-svéd filmdráma, 111 perc, 2016

Balerina

francia-kanadai animációs film, 89 perc, 2016

A számolás joga

amerikai filmdráma, 127 perc, 2016

Széttörve

amerikai thriller, 116 perc, 2016
Játék
Német kortárs regény színpadi adaptációját mutatja be az Orlai és a Füge Produkció. Benedict Wells Spinner című regénye A fura címet kapta, amelyet Fekete Ádám alkalmazott színpadra és Fehér Balázs Benő rendezett.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
22:10
Csalódások
magyar tévéjáték, 1973
22:10
Rómeó és Júlia
olasz-angol romantikus filmdráma, 1968
22:25
Párosban a városban
amerikai vígjáték, 1999
22:45
Gyilkos játék
német horror, 2007
22:45
Szép remények
amerikai romantikus filmdráma, 1998
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.