Interjú Scherer Péterrel

2009-ben Mucsi Zoltánnal és Katona Lászlóval közösen alapították meg a Nézőművészeti Kft.-t, melynek előadásai sorra aratják a sikereket, február elején pedig új rendezése debütált a Jurányiban - Scherer Péterrel beszélgettünk.

Kapcsolódó cikkek

Mi a Nézőművészeti Kft. sikerének a kulcsa? 
 
Ez a társulat nem úgy jött létre, hogy mi akkor megismertük egymást, és hirtelenjében kitaláltuk, hogy csináljunk együtt valamit. A Nézőművészeti Kft. hosszú évek barátságának és közös munkáinak az eredménye: már korábban is készítettünk saját fejlesztésű darabokat Tasnádi Istvánnal és Árkosi Árpáddal, például a Bábelna című előadást, melyet a Szkénében játszottunk. Ez egy bejáratott munkacsoport volt, csak hol a Krétakör, hol a Bárka, és hol a tatabányai Jászai Mari Színház égisze alatt futottak az előadásaink. Aztán 2009-ben jött az ötlet, hogy alapítsunk egy olyan céget, mely a saját ötleteinkből megvalósult projekteknek lehetne a produkciós irodája. 
 
Nemcsak a felnőtt, hanem a fiatal közönség megszólítására is törekedtek: évente létrehoztok egy-egy tantermi előadást is. 
 
A Klamm háborúja című monodráma után keresett meg Gyulay Eszter, hogy van egy drogtémával kapcsolatos előadásötlete, de nem talált hozzá megfelelő írásművet, ezért mi lenne, ha készítenénk egy saját fejlesztésű darabot. Így jött létre Kovács Krisztiánnal A gyáva című ifjúsági előadásunk, melyet az elmúlt 3 évben már 165-ször játszottunk. Aztán Eszter újabb és újabb ötletekkel állt elő, melyekből megszületett Sárosdi Lillával a Vakság, illetve Kovács Krisztián és Katona László szereplésével az Ady/Petőfi. Az ifjúsági előadásaink sikerének a titka abban rejlik, hogy szerencsések a kérdésfeltevések, kiváló színészeket találtunk az anyagokhoz, és nagyon jók az előadást feldolgozó beszélgetések is. 
 
Hogyan születnek ezek az előadások? 
 
Általában ezek a darabok nem úgy készülnek, hogy van egy témánk és keresünk hozzá színészeket, hanem motoszkál a fejünkben egy ötlet és egy alkat, és ezt a kettőt megpróbáljuk összefésülni, hogy az adott ember mit tudna a legerőteljesebben képviselni. A legújabb, a T című előadásunk témája például nagyon közel állt Geri (Tóth János Gergely - a szerk.) személyiségéhez, a darabban elhangzó családi történetek a saját emlékei. 
 
Milyen kérdésekkel foglalkozik az említett T című rendezésed, mely a Jurányiban látható? 
 
Olyan, mintha a történet egy fiúnak a drogos korszakát megelőző 3-4 évéről szólna, amikor elveszíti a fonalat, nem találja a helyét, nem tudja, hogyan tovább, és úgy érzi, hogy megtorpant az élete. Baráti kapcsolatban állunk egy szenvedélybetegek klubjával, a tagok elmesélték nekünk, hogyan kezdődött a mélyrepülésük: egytől egyig arról számoltak be, hogy ez a remény- és irányveszett időszak a középiskola végén és a húszas évek elején jelentkezett. A beszélgetések megerősítettek bennünket abban, hogy ez egy érdekes és fontos téma, még ha nem is olyan felkapott. 
 
Milyen foglalkozás követi az előadást? 
 
Heves Andrea pszichológus vállalta el most a szakértői szerepet. Andreával már a próbafolyamat során sokat beszélgettünk a témáról és a tapasztalatairól, mert mint kiderült, neki is sok páciense szenved a kilátástalanságtól. A gyáva című előadásunk feldolgozásához egy addiktológiai konzultánst, a Vaksághoz egy látássérült moderátort, az Ady/Petőfihez pedig egy kortárs költőt hívunk vendégül. Az hiszem, így kerek a történet. 
 
Az ifjúsági előadásaitokat nemcsak iskolákban, hanem színházakban is játsszátok. 
 
Nagyon szeretem az ifjúsági színházat, de engem alapvetően ebben is a színház érdekel. Arra törekedtem, hogy a diákok ugyanúgy egy zsigeri élményt kapjanak, mint a „normál” előadások során. Természetesen teljesen más, ha iskolákban adunk elő: van, amikor teljesen elszabadul a pokol, a diákok percekig röhögnek és visszaszólnak a színészeknek. A Tháliában és a Jurányiban színházi keretek közé szorítva játszódnak le ezek a történetek, itt decensebb a közönség reakciója is. 
 
Antal Klaudia
2014.02.26
|


Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.