„Humánnak túl reális, reálnak túl humánus” - Belányi József ÖcSi

Belányi József ÖcSi, a pesti slammer élet egyik tehetséges arca. Szövegei magukkal ragadóak, mélyek és őszinték. 35 éves, Budapesten él, slammer, amatőr színész, talán költő, wannabe forgatókönyvíró, időnként VJ, focikapus, szenvedélyes csocsójátékos, a Sétálók Klubjának nem hivatalos tagja és egyedi csillagpor-konstelláció.
Tősgyökeres budapesti vagy? Honnan ered az ÖcSi név? 
 
Bácsalmáson születtem, mert abban az időben Mélykúton, ahol felnőttem, nem volt opció világra jönni. Végzettség szerint közgazdász, hivatás alapján reklámszövegíró vagyok. Egyformán szeretem a betűket és a számokat. „Humánnak túl reális, reálnak túl humánus” vagyok. Amikor belekezdtem a közösségi blogolásba a Kultblog.hu szerkesztőségének tagjaként, akkor az o_see_as_i nevet választottam magamnak, ami valójában az ÖcSi nevet takarja, csak két csavarral. Óvodásként figyeltem a nővéremet, ahogy gyakorolja a betűket, és két bunkerépítés közt megtanultam írni és olvasni - szemből, jobbról balra, fejjel lefelé folyékonyan. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan az életemben, hogy ne írtam volna valamit: versek, dalszövegek, iskolai fogalmazások, színdarabok, szerelmes levelek, novellák, cikkek, forgatókönyvek, slamek. Diploma után elkezdtem egy könyvet Némaságom története címmel, ami afféle visszaemlékezés. 
 
Mi lenne a foglalkozásod, ha fizikai munkát kéne végezned? 
 
Volt szerencsém több évet színesfémkohászként is dolgozni. Formáztam, öntöttem, targoncáztam napi 8 órában reggel hattól délután kettőig. Ha valaki tud szebb és veszélyesebb munkát a bronzöntésnél, szóljon azonnal! De ha úgy alakulna, lennék például favágó Dániában. 
 
Vannak kedvenc pesti helyeid? 
 
Évszaktól függetlenül szeretek séta közben dumálni, de rengeteg olyan hely van, ahol bármikor szívesen beszélgetek. Barátokkal a Mai Manó, a Bordó, a Központ, és a Presszó 53, ahol közelség miatt VIP vagyok. Szórakozásnál inkább a program az iránytű, de az A38-nak és a kolornak ritkán tudok nemet mondani. Ha úgy alakul, akkor simán jöhet a Fogasház vagy a Rézmál is. Munka után „egy” csocsó az Akácfában, vagy „egy” sör a Csak a jó sörökben bármikor jöhet off gomb helyett. Enni? Nem vagyok egy nagy gourmet, viszont elég válogatós vagyok. Ha ajánlanom kellene három helyet, akkor a Flórián téri aluljáró lángososát, a Pacsirtamező és Tímár utca sarkán lévő hentest és mondjuk bármelyik Friday’s-t mondanám. Legutóbb a Szecskában összeismerkedtem egy török származású holland lánnyal, aki Prágából vonatozott Budapestre, hogy innen repüljön Milánóba, és ő javasolta, hogy a Roosevelt (Széchenyi István) térre terítsek pokrócot, és a turisták követni fognak. Én viszont jobban szeretem azokat a helyeket, ahonnan ténylegesen látszanak a csillagok. Ilyenből a fővárosban sajnos nagyon kevés van. 
 
Budapesten gyakran zárnak be vagy cserélődnek le szórakozóhelyek. Melyek a kedvenceid a múltból? 
 
A St. Tropez állóhajón, a Kultiplexben, a Budavári Labirintusban, a Monóban, a Jailhouse-ban és a Süss Fel Napban ritkán éreztem rosszul magam. 
 
Jól érzed magadat a slam poetry világában? 
 
2012 novemberében mentem fel először remegő kézzel, lábbal és papírral a Mika színpadára, ahol akkoriban az SPB Klub havi versenye volt. A Hova rohan? című szösszenettel és remegő hanggal kezdtem, ami három versszakon keresztül kitartott. A szövegeimet a gyök alatt 42 ihleti. Az élet, a világmindenség meg minden - kicsiben. Mindenkit szeretek, akinek van elég vér a pucájában, hogy három percre - ha csak képletesen is, de - meztelenre vetkőzzön a közönség előtt. Az már más kérdés, hogy nem mindenkit értek, nem lehet mindenkivel azonos hullámhosszon rezonálni. Jó néhány SPB Klub, Batta Slam és Showcase van már a hátam mögött, de van még bőven hová fejlődnöm. Ezért próbálok minden hónapban elindulni az SPB Klub versenyén, de néha lecsúszok a listáról. A Team Slam Bajnokság selejtezőjén ott leszünk, de köztereken is feltűnünk majd a Gerilla Slam Brigáddal. A szövegek - a verseim mellett, egy közösségi próbálkozás keretében - a Facebookon érhetők el, az Akkor lesz neked önálló köteted, ha ember lép a Holdra oldalon (www.facebook.com/KellEgyKotet). És ha sikerrel járok, akkor egy szép, nyomtatott kötetben is. 
2014.03.17
|


Játék
A tízéves Fortepan anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.