Woodstock a kertemben

olvasói
10/10 (1)
A Woodstock-generációja már számtalan alkalommal, számtalan formában elevenítette fel minden idők egyik legjelentősebb könnyűzenei eseményét, ami nemcsak Amerikát, de a világot is megváltoztatta. Ezúttal egy új szemszögből láthatjuk a történéseket.
Ang Lee ugyanis talált egy érdekes nézőpontot, melynek köszönhetően az ő Woodstock filmje akár más is lehetett volna, mint a többi. Az eseményt eddig többnyire vagy a résztvevő közönség, vagy a zenészek szemszögéből mutatták be a témáról készült alkotások, ám Elliot Tiber könyve egy egészen új megközelítést kínált. Tiber volt az a férfi, aki elintézte, hogy a fesztivál Woodstockban kerülhessen megrendezésre, a szülei motelje pedig egyfajta központként funkcionált a szervezés korai szakaszában. A férfi saját bevallása szerint egyetlen koncertet sem látott, így talán ezzel magyarázható, hogy miért hallunk a filmben The Doors-számot, amikor a zenekar egyáltalán nem játszott a fesztiválon. Tiber nézőpontja a szervezők szemszögéből mutathatná meg az eseményt, hiszen annak idején komoly infrastrukturális hiányosságoktól szenvedtek, mivel fogalmuk sem volt arról, hogy milyen tömeg fog összegyűlni.  
 
Ang Lee talán az egyik legtehetségesebb miliőfestő a filmes bizniszben. A társadalmi háttér minden mozijában tűpontosan megrajzolva van jelen, sőt gyakran még fontosabb is, mint a szemünk előtt zajló cselekmény. „Ang Lee minden alkotását szeretni kell!". De legalábbis értékelni, hogy a tajvani születésű rendezőnek látszólag tökéletesen mindegy, hogy milyen miliőt kell vászonra varázsolnia, milyen műfaji sémának kell megfelelnie, vagy miféle társadalmi réteget kell jellemeznie. Bárhol, bármilyen területen képes maradandót alkotni. Lényegtelen, hogy a helyszín a XIX. századi Anglia, a középkori Kína, esetleg Amerika, illetőleg műfaj tekintetében nincs kizárva sem a kém (Ellenséges vágyak), sem a homoszexuális melodráma (Az esküvői bankett, Túl a barátságon), sőt, még akkor sem száll inába a rendező bátorsága, ha akciófilmmé butított képregényt kell a filmvászonra kasíroznia (Hulk). Ő minden esetben jót alkot.  
 
A Woodstock a kertemben eltér mindentől, amit eddig láthattunk tőle, mégsem mond ellent a fent említett alapigazságnak. Adott egy szerencsétlen, szülői elnyomástól szenvedő meleg fiú, Elliot Tiber (Demetri Martin), aki feladja festői ambícióit, s hazatér, hogy a családi vállalkozásként működő motelt megmentse a csődtől. Engedélye már van és fesztivált készül szervezni - bár lövése sincs, hogy milyen fellépőkkel. Egy újságcikkben felfedezi, hogy a közelben készülő fesztiválnak viszont helyszín-problémai vannak. Micsoda szerencsés véletlen! Hiszen a szervezők és Elliot Tiber találkozásából született a legendás Woodstock.  
 
Koncertfilm helyett tehát kellemes hangulatfilm, bájos elszakadás-történet ez, valamifajta kifacsart, hollywoodi Zimmer Feri-sémával megspékelve. Inkább örömfilmezés, hasonlóan a 2009-ben készült Rockhajó című filmhez. Aki, ez utóbbinak meg tudta bocsájtani a „történetlenségét", annak a Woodstock a kertemben sem okoz majd csalódást. 
2014.03.26
|
Taking Woodstock
amerikai vígjáték, 110 perc, 2009
A woodstocki fesztivál keletkezésének és lefolyásának kissé kiszínezett története egy helyi rendezvényszervező szemszögéből.
Rendező:

Ang Lee

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2010. január 7.


Filmek a TV-ben
18:05
14 penge
kínai-hongkongi akciófilm, 2010
18:10
Bor, örökség, szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:15
16 utca
amerikai krimi, 2006
18:20
Tomb Raider
amerikai-angol-japán-német akciófilm, 2001
18:45
Sellők
amerikai vígjáték, 1990
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
08:49
Tini titánok, harcra fel!
2013, 1187. rész: Lication
08:50
Mr. Bean
2002, 202. rész: Börtönben
08:53
Dot
I. évad, 52. rész: Dot
09:00
Miss BG
francia animációs filmsorozat, BG, a hercegnő, 2005
09:00
A Degrassi gimi
XII. évad, 5. rész: A Pénz Beszél 1
Játék
A világhírű mexikói festőnő képei először láthatók Budapesten!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.