X-Men: az író nem titkolózik

A mozivilág új szuperhőse: Simon Kinberg. Az X-Men – Az eljövendő múlt napjai (hazai bemutató: május 22.) író-producere nem rendelkezik különleges képességekkel – leszámítva, hogy a Mr és Mrs. Smith-től a Sherlock Holmes-on át a készülő Fantasztikus Négyes-ig nagyszerű filmekben dolgozott már –, viszont olyat tett, ami a szakmájában nem szokás: beszélt.
Egy legutóbbi interjújában szinte titkolózás nélkül mesélt az új mutáns-kaland forgatásáról, történetéről és titkairól. Például azt is elkottyantotta, hogy Az eljövendő múlt napjai valószínűleg a Fox stúdió történetének legnagyobb költségvetésű filmje az Avatar után.
 
– Nem volt nagyobb költségvetésünk, mint a Titanic-nak – pontosított azután. – Egészséges pénzt kaptunk, ennyire volt szükségünk, hogy jó legyen a film, és ennél nem is kellett több. De hát, ez egy nagyszabású mozi. Biztosan a legnagyobb, leglátványosabb az X-Men filmek között. 
Az író-producer azt is elmesélte, hogy a film a jövőben, bujkáló, földalatti partizánharcot folytató mutánsok között kezdődik majd. A Xavier professzor (Sir Patrick Stewart) és Magneto (Sir Ian McKellen) által vezetett X-Men minden erőfeszítéseik ellenére vesztésre állnak az Őrrobotokkal szemben. Hogy megmentsék a világot a pusztulástól, hihetetlen dologra vállalkoznak: visszaküldik Farkast (Hugh Jackman) a múltba, hogy azelőtt változtasson a történelmen, mielőtt bekövetkezne a mutáns apokalipszis…
 
 
 
(IC Press )
2014.04.25
|


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
P
23
21:55
A férfi mögött
amerikai film, 2017
22:05
A katasztrófaművész
amerikai életrajzi film, 2017
22:10
Veszélyes szomszédok
amerikai thriller, 2017
22:30
Ölve vagy halva
amerikai akciófilm, 1990
22:30
Halálbiztos vizsga
amerikai-német vígjáték, 2004
First Festival Mexicano - ma délután és este. Sörbemutató zene és ételek. Itt ma jó lesz bulizni! #cornjuan #firstfestivalmexicano #mexikó #mexikóisör #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.