A Föld napján indult el a tavaszi Bringázz a Munkába! kampány

A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium partnereként immár 13. alkalommal indította útjára, a Bringázz a munkába! (Bam!) kampányt, mely idén tavasszal a Föld napján, április 22-én kezdődődött és május 30-ig tart.
A Kerékpárosklub a kerékpáros munkábajárás népszerűsítésével azt szeretné elérni, hogy a magyar városok még kerékpárosbarátabbak és élhetőbbek legyenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik a játék hatására kipróbálják a kerékpáros közlekedést, a játék végeztével sem hagyják azt abba. A kampány országos sajtóvisszhangjának és reklámkampányának köszönhetően évről évre nő az újonnan csatlakozó játékosok száma. 2013 tavaszán a 8000 résztvevőből 2800 volt új, az őszi 7000 játékosból pedig 2000-en voltak olyanok, akik akkor játszottak először. Idén tavasszal szeretnék, ha legalább 10000 játékos lenne. A munkavállalók által képviselt munkahelyek száma is egyre nő: már több mint 2000 munkahely képviselteti magát. 2013 őszén a középiskolák és felsőoktatási intézmények felé is meghirdette a klub a játékot, mely eredményeként 110 intézmény csatlakozott újonnan, közel 400 résztvevővel.
 
A szervezők számtalan újdonsággal és játékkal várják 2014-ben a résztvevőket! Idén először van lehetőség arra Budapesten, hogy valaki nemcsak saját kerékpárján megtett útjait regisztrálja, hanem a most induló MOL-Bubival megtett utakat is be lehet számítani. Az új mobiltelefonos applikációval már automatikusan is lehet a gyűjteni a kilométereket. (Bam! App http://kerekparosklub.hu/bam/app). Aki a kampány ideje alatt teljesít 8 bringás alkalmat, biztosan ajándékot kap a kampány végén, és emellett lesz heti ajándéksorsolás is a résztvevők között. A kampány ideje alatt ki lehet bérelni az erre az alkalomra speciálisan átalakított “Bam-bringát”, ami egy igazi Kerékpárosbarát Munkahely: a Bam! Bringairoda fel van szerelve laptopokkal, fénymásolóval és kávégéppel – így minden megvan már biciklizés közben is, amire az irodai munka során szükséged lehet. A kampány idei kreatív ötlete a kerékpáros táskájának tartalmán alapszik. Az otthon letölthető üres plakátra valódi tárgyakat téve magunk is legyárthatjuk saját plakátunkat. Két sikeres alkalom után idén ismét folytatódik a “Az én bringás történetem” felhívás. 2014. május 8-án pedig megrendezésre kerül a Bam! Bringás reggeli, országosan közel 40 helyszínen. A reggeli pontos helyszíneit és időpontjait a Kerékpárosklub Facebook oldalán teszi majd közzé. 
 
Már épül a 2013. őszi Bam! nyertes iskola új bringatárolója! A Kerékpárosklub a 2013. őszi forduló kategórianyertesének, a Tiszaroffi Általános Iskolának gyűjtést rendezett, hogy egy igazi nagy fedett bringaparkolót építhessenek iskolájuk udvarába. Az összegyűlt adományokból már el is indult az építkezés, és hamarosan átadják az új fedett létesítményt, melyről a Kerékpárosklub honlapján fog beszámolni. 
 
2014.05.05
|


Játék
Hős volt vagy gazember? A szabadságharc árulója vagy legkiválóbb katonája? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a kiállítás.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.