Senki sem hisz Ben Afflecknek

Megingott a bizalom Ben Affleckben. A színész David Fincher legújabb filmjében egy férjet alakít, akinek eltűnik a felesége az ötödik házassági évfordulójukon. A rendőrség, sőt az ismerőseik is egyre gyanúsabbnak találják a férfit, aki valóban különösen viselkedik.
A Holtodiglan (Gone Girl, hazai bemutató: október 2.) először könyv formában lett sikeres. Az eredeti regény írója, Gillian Flynn jegyzi a forgatókönyvet is. A film előzetesét már bemutatták, és bizony okozott némi meglepetést azoknak, akik már olvasták a könyvet. Fincher kérésére Flynn változtatott a történeten, pedig ez egyáltalán nem volt könnyű. „Két év kemény munkája van a regényben, minden mondatért, fordulatért megküzdöttem magammal – meséli az írónő. – Most pedig egy hatalmas kalapáccsal szét kellett vernem a nyolcmillió darabból álló kirakóst, és újra össze kellett raknom, ezúttal egy filmmé.” Hogy ez több vagy kevesebb változtatást jelent-e, az majd csak a mozikban fog kiderül.  
 
Fincher azonban csak az írónőtől kért változtatásokat, ő maga nem változtatott bevált csapatán és stílusán. Az előzetes alapján izgalmas, kiszámíthatatlan filmmel fog előrukkolni, amelyet Jeff Cronenweth fényképezett, aki már a Harcosok klubjában, a Social Network - A közösségi hálóban és A tetovált lányban is alkotótársa volt, a zeneszerző pedig ismét Trent Reznor, aki a Social Network – A közösségi hálóért megkapta a legjobb filmzene Oscarját.  
 
IC Press
2014.07.14
|


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
20:00
Végtelen útvesztő
amerikai horror, 2019
20:00
Kicsivel később
spanyol sci-fi vígjáték, 2018
20:00
Szép remények
angol-amerikai filmdráma, 2012
20:30
Mapplethorpe
amerikai életrajzi film, 2018
21:00
A tenger vadjai 2. - A zátony
amerikai thriller, 2009
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.