Ingyenes biciklis térkép készült a budapestieknek

Nagy érdeklődés fogadta a MOL Bubit, az első napon már csaknem ezer új felhasználó vett rá jegyet vagy bérletet. A városi kerékpáros közlekedést segítendő, a főváros ajánlott és kiépített kerékpárútvonalait, valamint az összes közbicikli-kölcsönzési pontot megmutatja a Cartographia új, ingyenes, kisalakú papírtérképe.
A tájékoztatás szerint a térkép felhívja a figyelmet néhány olyan helyre is, ahol biztonságos a biciklitároló, illetve ahol szívesen látják a szórakozni vágyó kerékpárosokat is. 
 
A Mol Bubi hétfői indulásakor a térkép 50 ezer példánya várt már az érdeklődőkre szerte a városban. A fele magyarul jelent meg, másik fele pedig angolul, hogy a biciklis turisták is otthon érezzék magukat - fogalmaztak. 
 
A térkép 400 terjesztési ponton érhető el Budapesten: szórakozóhelyeken, romkocsmákban, koncerthelyszíneken, információs irodákban, vagyis mindenhol, ahol a kerékpározók és a turisták gyakran megfordulnak. 
 
(MTI)
2014.09.09
|


Játék
Február 28-tól érkezik a magyar mozikba az Király Levente Piedone nyomában című portréfilmjének kibővített moziváltozata, amely az eddigi legátfogóbb portréfilm Bud Spencer életéről.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.