Denzel Washington azt hitte, jóval egyszerűbb filmben szerepel

A jó film meglepi a nézőit. De talán még jobb, ha a főszereplőjét is. A védelmező (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) premierje utáni sajtótájékoztatón Denzel Washington azt nyilatkozta, ő igencsak elcsodálkozott, amikor először látta a már majdnem kész filmet.
A véres, vad jelentekben bővelkedő thrillerben a színész titokzatos múltú, visszavonult kommandóst alakít, aki fegyverrel vagy anélkül is szinte legyőzhetetlen harcművész – és Washington jó párszor kénytelen is használni a tudását a filmben. 
 
– Nagyon sok olyan képet vettek fel ezekhez a részekhez, amiket én nem is láttam – magyarázta a színész az újságíróknak. – Hiszen a film úgy van összerakva, hogy sokszor az én szemszögemből látjuk az eseményeket: a néző azt látja, amit én látok. Vagyis jó párszor nem kellett ott lennem: a kamera helyettesítette a szemem.  
 
A színész beismerte, ő forgatás közben azt hitte, egy jóval kisebb, egyszerűbb filmben szerepel. 
 
– Csak tátottam a szám a vetítőteremben: nem sejtettem, hogy ilyen menő akciójelenetek tudok csinálni… – mondta.  
 

IC Press
2014.09.16
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:15
Barátom, Róbert Gida
amerikai családi film, 2018
18:25
Fehér Isten
magyar filmdráma, 2014
18:45
Üvöltő szelek
angol-amerikai romantikus filmdráma, 1992
18:50
Szuperhekusok
olasz akcióvígjáték, 1985
Ma ingyenes a belépés a múzeumokba! A szentendrei Skanzenban ?56 falun című kiállítást nézhetitek meg! @szentendreiskanzen #56falun #oktober23 #nemzetiunnep
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.