Piszkos pénz

est.hu:
8/10
|
olvasói
9/10 (141)
Újra azt látjuk, hogy Hollywoodban kinéznek maguknak egy tehetséges fiatal európai rendezőt, és felkérik, hogy csináljon egy olyan filmet Amerikában, amit odahaza is szokott, de most úgy, ahogy azt ők szeretnék. Az eredmény többnyire minimum vegyes.
A belga Michaël R. Roskamot a Bikanyak című filmje után keresték meg Amerikából, alapanyagként a nagyon neves, Dennis Lehane egyik kisregényét adták neki, és hozhatta magával otthonról a kedvenc színészét, Matthias Schoenaerts-et, aki mellé még nagyobb neveket is kapott. A lényeg, hogy akárcsak előző filmjében, most is a bűnben élőkre nehezedő melankolikus nyomást kellett megjelenítenie, és ez nagyjából sikerült is.
 
Hőse, Bob (Tom Hardy) az unokatestvére, Marv (James Gandolfini) brooklyni kocsmájában dolgozik csaposként és mindenesként. Magányosan él, keveset beszél, és bár mindenről tud, ami körülötte folyik, igyekszik kimaradni abból. A kocsma ugyanis a maffia lerakóhelye: adott napokon ide kerül az összes bevételük, és ahol sok pénz van, ott nagy az emberi gyarlóság is. Bob számára azonban egyfajta megváltást jelent az a kölyök pitbull – igen, ez egy metafora volna –, amit az utcán talál, és a sebhelyes nyakú, titokzatos lány (Noomi Rapace), akit a kutyán „keresztül” megismer.  
 
Roskam jó tempóban, biztos kézzel rendezi meg a kissé elkoptatott és sok klisét felvonultató történetet – most komolyan, ki lop az orosz maffiától? –, amiben nyilván segít, hogy nagyszerű színészekkel dolgozhat, köztük az azóta elhunyt Gandolfinivel, egy dolgon azonban nehéz átlépni. A főhős karaktere annyira jóságos és tisztességes, hogy az már a mulyaság határát súrolja, noha döntései józanok és megfontoltak, ami jókora ellentmondás. 
 
Vízer
2014.10.27
|
The Drop
amerikai krimi, 106 perc, 2014
Az ex-maffiózó Bob rátalál egy beteg kutyakölyökre, akit hazavisz magához - emiatt ismerkedik meg Nadiával, a sebhelyes nyakú, titokzatos nővel, és emiatt keveredik bele a csecsen bandák közti háborúba - ahonnan nincs kiút.
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2014. október 30.
(12 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.