Fák jú Tanár úr!

olvasói
8/10 (32)
Az idei év leggagyibb címéért induló német film sok szempontból meghökkentő darab. Hősünk, a börtönből frissen szabadult Zeki, aki az utolsó melójából származó pénzt keresné, ám azt barátnője elrejtette egy üres telken, ahová aztán felhúztak egy iskolát.
És hogy jut be valaki egy iskolába, ha diáknak már túl öreg? Hát (helyettes) tanárnak adja ki magát, és mivel gőze sincs a pedagógiáról és a szabályokról, őrületbe kergeti a diákokat és kollégáit drasztikus – értsd tapló – módszereivel. Merthogy a lopott pénz csak nem akar hamar előkerülni, és komoly akadálynak bizonyul egy Krasznai Tünde hasonmás tanárnő is.
 
Ha valakinek a sztori ismerős lenne, hát az alapötletet a németek a Martin Lawrence-féle Állj, vagy jövök című krimivígjátékból vették, és ezt összegyúrták az Osztály, vigyázz! történetével és hangulatával, ami viszont a Veszélyes kölykök paródiája volt – tudják, a film, amire csak azért emlékszünk, mert volt benne egy jó szám egy azóta már elfelejtett rappertől. 
 
Vízer
2014.10.20
|
Fack ju Göhte
német vígjáték, 119 perc, 2013
A bűnöző barátnője elrejtette a férfi által ellopott pénzt, és valaki pont a szajré fölé húzott fel egy iskolát.
Rendező:

Bora Dagtekin

Színész:

Elyas M'Barek
(Zeki Müller)

Karoline Herfurth
(Lisi Schnabelstedt)

Katja Riemann
(Gudrun Gerster)

Jana Pallaske
(Charlie)

Jella Haase
(Chantal)

Forgalmazza: Big Bang Media
Bemutató: 2014. október 23.
(33 kép)


Film premierek

A vadon hívó szava

amerikai kalandfilm, 100 perc, 2020

Isten létezik, és Petrunijának hívják

belga-francia-horvát-macedón-szlovén filmdráma, 100 perc, 2019

Wasp Network: Ellenállók

belga-francia-spanyol thriller, 123 perc, 2019

Öngyilkos túra

dán-német-norvég misztikus dráma, 90 perc, 2019

A mennyországnak kell lennie

francia-kanadai-német-palesztin-török vígjáték, 97 perc, 2019
Játék
Hajóra száll a Jetlag legénysége, hogy a védjegyükévé vált lírikus elektropoppal rezgessék meg az A38 imbolygó deszkáit.
Filmek a TV-ben
20:50
Columbo: Besegít a halál
amerikai krimi, 1971
21:00
Arizonai álmodozók
francia-angol vígjáték, 1993
21:00
Invázió
amerikai sci-fi, 2007
21:00
300 - A birodalom hajnala
amerikai akciófilm, 2014
21:00
Kísértethajó
amerikai akcióhorror, 1998
a #Berlinale fesztiválpalotájának méreteit lehetetlen megmutatni egyetlen fotón. azért megpróbáltuk... #berlinale2020
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.