Rengeteg tehetség jelentkezett a Süss fel nap! programra

Lezárult a TV2 Csoport – „Süss fel nap!” programjának nevezési időszaka. A kezdeményezés idén a kiemelkedően tehetséges gyerekeket és felnőtt segítőiket mutatja be és támogatja.
Véget ért a „Süss fel nap!” nevezési időszaka. A TV2 Csoport társadalmi felelősségvállalási programja másodszor került meghirdetésre, a CSR Best Practice díjas kezdeményezés 2014-ben a tehetséget, a tehetséggondozást helyezi középpontba és kiemelkedő képességű gyerekeket, valamint felnőtt segítőiket keresi és mutatja be.  
 
A pályázatra több mint száz gyermek adta be jelentkezését, az ország minden részéről. A „Süss fel nap!” következő fázisában az Yvonne Dederick, Juhász Árpád, Lajkó Félix, Polgár Judit, Simon Zsolt, Somlai-Fischer Ádám és Vizi E. Szilveszter alkotta kuratórium az általuk legjobbnak ítélt 10 kezdeményezést választja ki, amelyeket a TV2 november 17-től – egy – egy képernyős sztárjának közreműködésével - mutat be az Aktívban és online felületein.  
 
- A tehetség sokszínű, amit remekül példáz a felhívásra beérkezett, több mint száz pályázat. Komoly és felelősségteljes feladat vár a kuratóriumra, hogy kiválassza azt a tíz tehetséges gyermeket, akiket majd a nézők is megismerhetnek – mondta Yvonne Dederick, a TV2 társtulajdonosa, ügyvezető igazgató, a „Süss fel nap!” program egyik kurátora. 
 
A nézők példaértékű teljesítményeket, ragyogó tehetségeket és megható történeteket ismerhetnek meg. November 17-től a közönség a TV2 Facebook oldalán szavazással fejezheti ki szimpátiáját egy adott gyermek mellett. A bemutatás után a program kuratóriuma is rangsorol, amely a nézői szimpátiaszavazáson kialakított sorrenddel kerül összesítésre. Így alakul ki a végső sorrend, melynek első helyezettje a TV2 Csoport 1 millió forintos támogatásában részesül. 
 
 
2014.11.07
|


A hiányzó láncszem

amerikai-kanadai animációs film, 95 perc, 2019

Dumbó

amerikai családi film, 112 perc, 2019

Így neveld a sárkányodat 3

amerikai animációs film, 104 perc, 2019

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
16:05
Medvetesók
2015, 44. rész: Jeges éjszakák
16:05
Chuck megoldja
I. évad, 19. rész: Joey a házban
16:10
Nyuszipoly
2016, 104. rész
16:12
Irány Okidó!
I. évad, 36. rész
16:16
Medvetesók
2015, 45. rész: A meghallgatás
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.