Adventi koncertek és adománygyűjtés a Magyar Vöröskereszt javára országszerte

Az adventi időszakban ismét országjáró körútra indul a legendás Coca-Cola Karácsonyi Karaván, hogy minél több helyre elvigye a karácsony varázsát. Minden helyszínen adományokat gyűjtenek a Magyar Vöröskereszt önkéntesei.
A Coca-Cola Karácsonyi Karaván december 6-án indul el országjáró körútjára, és összesen tizennégy helyszínre látogat el országszerte. Vidéki települések forgalmas közterein találkozhatunk a kamionnal utazó Coca-Cola Mikulással és segítőivel, így Nyíregyházán, Békéscsabán, Szolnokon, Jászberényben, Balatonfüreden, Tamásiban, Mohácson, Dunaújvárosban, Győrött, Fertődön, Körmenden, Balatonbogláron, Székesfehérvárott, legvégül pedig a fővárosban, Budapesten.  
 
Az adventi készülődés jegyében kézműves alkotóház várja az érdeklődőket, emellett az egyes helyszíneken a Mintapinty, máshol a Matiné zenekar vidám programmal készül a fiatalabb korosztály számára. A karaván színpadán igazi karácsonyi dallamok is felcsendülnek, hiszen helyszíntől függően Takács Nikolas, a Fool Moon vagy Wolf Kati adventi élőkoncerttel várja az ünnepi hangulatra vágyókat.  
 
Most bárki könnyedén örömet szerezhet egy ismerős vagy ismeretlen helybeli lakosnak egy karácsonyi üzenet vagy jókívánság küldésével. Hogyan lehetséges ez? A karavánnál „feladott” karácsonyi üzenetekből és az üzenet küldőinek fényképéből egy montázs készül, amelyet az adott település egyik forgalmas részén helyeznek ki óriásplakát vagy építési háló formájában.  
 
A Magyar Vöröskereszt önkéntesei idén is a Coca-Cola Karácsonyi Karavánnal tartanak, adományként elsősorban tartós élelmiszereket, játékot és pénzbeli felajánlásokat várnak, amelyet a rászorulókhoz juttatnak el. Emellett a Coca-Cola a karitatív szervezet segítségével mind a tizennégy helyszínen tíz rászoruló helyi családnak ad át karácsonyi ajándékcsomagot.
 
A karaván az alábbi időpontokban és helyszíneken lesz látható 15 óra és 19:30 között: 
 
december 6. Nyíregyháza, Szabadság tér - Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00   
december 7. Békéscsaba, Szabadság tér - Matiné Zenekar 17:30, Fool Moon 19:00 
 
december 8. Szolnok, Kossuth tér - Matiné Zenekar 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 9. Jászberény, Coop Áruház (Szabadság tér 4.) - Matiné Zenekar 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 11. Balatonfüred, Vásárcsarnok (Malomköz) - Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 12. Tamási, Kossuth tér - Matiné Zenekar 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 13. Mohács, Széchenyi tér - Matiné Zenekar, 18:30 Wolf Kati 17:00 
 
december 14. Dunaújváros, Mozi tér - Matiné Zenekar 17:30, Fool Moon 19:00 
 
december 16. Győr, ETO Park - Mintapinty 17:30, Fool Moon 19:00 
 
december 17. Fertőd, Alakuló tér - Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 18. Körmend, Szabadság tér - Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 19. Balatonboglár, Posta parkoló - Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 20. Székesfehérvár, Skála parkoló - Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00 
 
december 21. Budapest, WestEnd City Center - Promenád Mintapinty 17:30, Takács Nikolas 19:00
2014.12.03
|


Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Jetikölyök

amerikai-kínai animációs film, 92 perc, 2019

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Playmobil: A film

német-francia animációs film, 99 perc, 2019

Mi újság, kuflik?

magyar animációs film, 77 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
10:12
Irány Okidó!
I. évad, 44. rész
10:15
Transformers: Mentő Bot Akadémia
I. évad, 6. rész: A mentésre váró bot
10:20
Super Wings - A szárnyalók
dél-koreai animációs filmsorozat, A szökevény dinó, 2014
10:20
Csoda Kitty
2017, I. évad, 41. rész: Űrzűr
10:20
Nyuszipoly
2016, II. évad, 60. rész: Nyusz-zilla
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.