A fekete ruhás nő 2. - A halál angyala

olvasói
4/10 (12)
A nagy sikerű regényből készült első rész szépen szerepelt a különböző fesztiválokon, és néhány nap alatt visszahozta az árát. A sikeren felbuzdulva az Eel Marsh ház történetét a főként tévé- és rövidfilmekben utazó Tom Harper álmodta tovább.
A 40 évvel később játszódó folytatásban egy csapat gyereket küldenek a háború sújtotta Londonból a lápvidékre vakációzni. Sem a szülőknek, sem a kísérőknek nem tűnik fel, hogy az előre meghirdetett program szerint a kézműves-foglalkozáson mindenkinek szellemcsapdát kell készítenie. Mikor a reggeli névsorolvasásánál egyre kevesebben mondják azt, hogy Jelen!, a tanítónő nyomozásba kezd, hogy a visszaútra is járjon a csoportos kedvezmény. A legendás brit horrorfilm-stúdió, a Hammer 40 év után először döntött egy második rész elkészítése mellett, melyben Harry Potter helyett ezúttal Narcissa Malfoyt és James Pottert látjuk viszont.
Hujber
2015.02.13
|
The Woman in Black: Angel of Death
angol thriller, 98 perc, 2015
Nyolc gyerek és két tanítónő vidékre utazik a háború miatt. Érkezésük első éjszakája nem telik zökkenőmentesen, hiszen a házban kísértetek figyelik őket.
Rendező:

Tom Harper

Forgalmazza: Freeman Film
Bemutató: 2015. február 19.
(16 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
18:10
Narnia krónikái: Caspian herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Levél a palackban
német vígjáték, 2013
18:40
Serenity
amerikai sci-fi, 2005
18:45
Nyomás utána!
olasz-amerikai akcióvígjáték, 1983
19:00
Amerika kedvencei
amerikai romantikus vígjáték, 2001
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.