Lego-filmek sora vár ránk a következő években

Immár hivatalos: lesz Lego kaland-folytatás, sőt a Warner Bros a rendező személyét is bejelentette, a második részt Rob Schrab rendezi majd. A leginkább tévés szitkomokat készítő Schrab a Phil Lord és Christopher Miller párost váltja a rendezői székben.
Az elsősorban a 21 és a 22 Jump Street rendezőjeként ismert Lord és Miller azért nem tűnik el teljesen a képből, producerként és forgatókönyvíróként a második részben is közreműködnek. Az új forgatókönyvből azonban egyelőre még nem szivárogtak ki részletek, azt ugyanis hét lakat alatt őrzik. 
 
A Warner, azon túl, hogy megismertette a következő rész rendezőjét a világgal, már a film címét is közzétette: a második rész nemes egyszerűséggel a The Lego Movie Sequel (Lego kaland folytatás) címet kapta, de hát igazuk van, minek is ezt túlbonyolítani… 
 
A Lego kaland 2. várhatóan 2018-ban kerül majd a mozikba, és csupán a harmadik a közeljövőben bemutatásra kerülő Lego-filmek sorában, 2016-ban ugyanis jön a Ninjago című mozi a tévésorozatból ismert Lego nindzsákkal, majd 2017-ben a Lego Batman mozifilmmel folytatódik a széria. Az, hogy ennyi Lego-film készül mostanában, természetesen a Lego kaland hihetetlen sikerének köszönhető, mellyel világszerte 468 millió dollárt kaszált a Warner. 
 
(NME) 
2015.02.25
|


Film premierek

Így neveld a sárkányodat 3.

amerikai animációs film, 104 perc, 2019

Zöld könyv – Útmutató az élethez

amerikai életrajzi dráma, 130 perc, 2018

Dermesztő hajsza

angol akcióthriller, 119 perc, 2019

Alelnök

amerikai életrajzi dráma, 132 perc, 2018
Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
P
22
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:15
Pinokkió
olasz kalandfilm, 1. rész, 2008
18:15
Neveletlen hercegnő
amerikai vígjáték, 2001
18:15
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
Jerry Maguire - A nagy hátraarc
amerikai vígjáték, 1996
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.