Egy valóságshow jött, egy másik pedig ment

9. heti nézettségi adatok
Országos tévécsatorna ide vagy oda, gyengén kezdett az Éden Hotel, igaz, még nagyon az elején tart a műsor, a Való Világ hetedik szériája viszont magához képest erősen zárt, és mindkét korosztályban a top25-be került 232, illetve a teljes lakosságban 521 ezres nézőszámmal.
A múlt hét tehát a saját gyártású realityk jegyében telt, és nyugodtan idevehetjük az Éjjel-nappal Budapestet is a sorba, még ha kamurealityről is van szó, merthogy a fiataloknál ez a műsor nyerte a hetet 419 ezres nézőszámmal. A TV2 Viasattól megvett valóságshow-ja, az Éden Hotel indulása hetén a tizenegyedik helyet csípte meg 276 ezres nézőszámmal, a tizenhetedikként végző Való Világot tehát megverte, csakhogy a VV egy fizetős kábelcsatornán futott, az Éden Hotel pedig az ingyenesen is fogható TV2-n. A VV-döntő egyébként 232 ezer fiatalt érdekelt, az ekkor tévéző fiatalok 11,9%-át, és a teljes lakosságban elért 521 ezres nézőszám (SHR 10,8%) is kifejezetten szép eredménynek számít a korábban a 330-340 ezer nézőt felvonultató műsortól, összesítésben a huszonegyedik helyre repítve az utolsó adást a listán. 
 
A 18-49-es korosztályban az RTL Klub főműsoridős dömpingjében csak a Tényeknek sikerült egy helyezést (a hetediket) megcsípnie, az Éden Hotel pont kimaradt a top10-ből. A győztes 25,4%-kal a már említett ÉNB lett, mely műsort a Barátok közt és a Fókusz követi a sorban. Az ötödik helyen végző RTL Híradó (354 ezer néző) mellett csupa sorozatot, meg egy filmet (Holnapután, 6. helyezés) találunk még a legjobbak között: a Dr. Csont (383 ezer néző, 4. helyezés) még mindig nagyon menő, de a Cobra 11 és a Miami helyszínelők is befért a top 10-be a nyolc-kilencedik helyen, tizedikként pedig a Fókusz Plusz végzett 285 ezres nézőszámmal. 
 
Valamivel árnyaltabb a kép a teljes lakosság listáján, melyen a Fókusz-Híradó-Barátok közt hármas mögé, legalább a negyedik helyre odafért a TV2 hírműsora, a Tények, melynek a dobogós helyezettekhez hasonlóan sikerült millió fölé tornásznia a nézőszámát. A listavezető Fókuszt 1 millió 150 ezren látták. Top 10-es listánk középmezőnyében az ÉNB-t, a Cobra11-et és a TV2 szappanoperáját, a Jóban Rosszban-t találjuk, melynek nézőbázisa is ebben a korcsoportban keresendő, majd a Fókusz Plusz, a Dr. Csont és a Szulejmán következik a listán. Kiszorult ellenben a legjobb tízből három TV2-es műsor is: a két délután vetített mexikói sorozat, a Fiorella és A Macska egyelőre megelőzi a 687 ezres nézettségű Éden Hotelt. A köztévé legjobb helyezése egy tizenötödik hely, melyet a 654 ezres nézettségű A Dalnak köszönhet az évtizednyi fő közszolgálati csatorna szerepétől hamarosan búcsúzó adó, ugyanez a műsor a fiataloknál mindössze 145 ezres nézőszámmal a harmincegyedik helyezést szerezte meg. 
 
A 18-49-es korosztály főműsoridős nézettsége a következőképpen alakult: 1 RTL Klub (SRH 19,1%), 2. TV2 (SHR 11,5%), 3. Cool (SHR 6,8%), 4. Film+ (SHR 6,1%), 5. Viasat3 (SHR 4,1%), m1 (SRH 3,4%). 
 
(Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés/RTL Klub)  
b.e.
2015.03.03
|


Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
18:15
Csábító nyári gyakorlat
amerikai-kanadai romantikus film, 2016
18:20
Az árnyéktalan rúgás mestere
kínai kungfufilm, 2016
18:25
Jackie Chan: A botcsinálta gengszter
hongkongi akcióvígjáték, 1989
18:40
18:45
Túszdráma
amerikai-német akcióthriller, 2005
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
07:50
Tini titánok, harcra fel!
2013, II. évad, 432. rész: Tamaráni vakáció
07:50
Angelina Balerina
III. évad, 18. rész
07:50
A Lármás család
I. évad, 121. rész: Ha Lincolnon múlik / A jóslat
07:55
A Tom és Jerry-show
2014, I. évad, 92. rész: A hiszékenység ára
07:59
Tini titánok, harcra fel!
2013, I. évad, 151. rész: Csillagfény, a rettenetes
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.