Alexandre Desplat komponálja az első különálló Star Wars-film zenéjét

Alexandre Desplat komponálja a Rogue One című különálló Star Wars-film zenéjét. Ez lesz az első olyan Star Wars-játékfilm, amelynek muzsikáját nem John Williams szerezte.
Idén Alexandre Desplat két filmzenéjét - a Kódjátszma és A Grand Budapest Hotel soundtrackjét - is Oscarra jelölték, és utóbbiért elnyerte az amerikai filmakadémia díját. Ő jegyezte tavaly a Rendíthetetlen és a Godzilla filmzenéjét is. 
 
Egy rádióinterjújában most arról beszélt, hogy ismét együtt dolgozik a Godzilla rendezőjével, Garreth Edwardsszal a sorozattól elkülönülő, Rogue One című Star Wars-mozin, amit 2016 decemberében mutatnak be - ismertette a ropeofsilicon.com portál. 
 
A Star Wars korábbi két trilógiájának zenéje John Williams szerzeménye volt, az eddigi pályafutása során öt Oscar-díjjal kitüntetett filmzeneszerző most a sorozat folytatásaként készülő Star Wars: VII. rész - Az ébredő Erő című produkció dallamait komponálja. 
 
Az első, önálló cselekményű Star Wars-filmet a sorozat a hetedik és a nyolcadik epizódjának megjelenése között forgalmazzák. A Rogue One Chris Weitz forgatókönyve alapján készül, főszereplője Felicity Jones lesz. A sci-fit idén nyáron forgatják Londonban. 
 
(MTI) 
2015.03.17
|


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
22:45
Idegen földön
amerikai romantikus filmdráma, 2013
22:55
23:00
Vaksötét
amerikai horror, 2016
23:05
Az a nap a tengerparton
angol romantikus film, 2017
23:15
Desperado
amerikai akciófilm, 1995
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.