Régi nézőkedvenccel szépített a TV2

15. heti nézettségi adatok
Az ének iskolája, úgy tűnik, az újabb évadra sem veszített népszerűségéből. Az Ördög Nóra „igazgatónővel” kiegészült tanári gárda – Király Viktor helyett ezúttal Caramellel felállva – még mindig tudja, hogy csalogassa a képernyő elé a nézőket, felhúzva ezzel kicsit a porból az utóbbi időkben gyengélkedő TV2-t.
Merthogy a csatorna másik aduásza, az Éden Hotel, hiába érkezett már a félidejéhez, még mindig nem muzsikál valami fényesen: a fiataloknál 235 ezres nézőszámmal mindössze a tizenkilencedik helyen áll a nagy költségvetésű műsor, míg a teljes lakosságban valamivel jobban megy, de ez is csak 671 ezer nézőt és egy tizenhatodik helyezést jelent a nézettségi listán. Az ének iskolája viszont máris az élen áll, legalábbis a teljes lakosság körében, ahol 1 millió 212 ezres nézőszámával még a Barátok köztöt is megelőzi. 
 
Ha már Barátok közt… Azért az RTL Klub sorozatának sincs oka panaszra: a teljes lakosság körében mindössze ezer fővel nézték kevesebben, mint Az ének iskoláját, a fiataloknál pedig magabiztosan behúzta a győzelmet a 492 ezer fiatalt érdeklő sorozat. A következő három helyezés is az RTL Klubnak jutott: az Éjjel-nappal Budapest 447 ezer nézővel a második a kereskedelmileg fontos célcsoport listáján, míg a harmadik helyre egy romantikus film, az Ilyen az élet került. Negyedik a Red 2. című akciófilm, és csak ezután következik a sorban, a top 10-be egyedüli TV2-es műsorként bekerült Az ének iskolája az első négy helyezettnél kevesebb, 21,2%-os közönségaránnyal. Az új m1, vagyis a Duna a Forma-1-közvetítéssel került fel a listára, melyet a korai kezdés ellenére 239 ezren követtek figyelemmel, összesítésben a tizennyolcadik helyet csípve meg ezzel. A legnézettebb kábeltévés műsor a Dr. Csont című sorozat volt a Coolon, a huszonkettedik helyig repítve a csatornát a listán. 
 
A teljes lakosság körében a TV2 tarolt Az ének iskolájával, a top 10-be azonban ezen a műsoron kívül csupán a 922 ezres nézettségű Tényekkel került be a csatorna, igaz, az RTL Híradótól azért ez is kikapott két helyezéssel. És hogy mit nézett akkor a teljes lakosság? Leginkább ugyanazt, mint a fiatalok. A dobogóra még a Barátok közt és a Fókusz került fel, ez utóbbi műsor azonban valószínűleg most jó ideig nem lesz ilyen előkelő helyen, hisz sávjába ettől a héttől a Konyhafőnök került, a Fókusznak pedig maradt a kevésbé nézett, híradó előtti félóra. Itt is legnézettebb műsorok között van továbbá az Ilyen az élet és a Red 2. című film, az Éjjel-nappal Budapest, a Miami helyszínelők és a Szulejmán. A Cobra11-nek most nem megy annyira, mint máskor, hisz ezúttal Az ének iskolája az ellenfél, de azért egy tizenegyedik hely összejött a sorozatnak a teljes lakosságban, valamint egy tizenkettedik a fiataloknál. A Duna ebben a korosztályban mindössze a huszonötödik helyig vitte, a 30,6%-os közönségaránnyal futó, de vasárnap reggel mindössze 492 ezer nézőt érdeklő F1-közvetítés ugyanis erre volt csak elég. 
 
A 18-49-es korosztályban mért főműsoridős nézettségi lista ezentúl a Duna eredményeit mutatja az m1 helyett, melynek múlt heti 1,4%-os átlaga így megduplázódott, a Dunát ugyanis 2,8%-a nézte a fiataloknak esténként a múlt héten. A legtöbben persze az RTL Klubra kapcsoltak (21,1%), a TV2 átlagban 12,8%-ot ért el (vasárnap 17,2%-ot), a 6,7%-os nézettségű Cool pedig a harmadik legnézettebb csatorna lett, megelőzve ezzel Film+ (SHR 5,7%) és a Viasat3 csatornákat (SHR 3,1%).  
 
(Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés/RTL Klub)  
b.e.
2015.04.14
|


Filmek a TV-ben
18:15
Koreai rulett
dél-koreai akciófilm, 2013
18:25
Csokoládé
angol romantikus film, 2000
18:30
Virágvölgy
magyar film, 2018
18:35
Inferno
amerikai-japán-magyar-török thriller, 2016
18:40
Fák jú, Tanár úr! 3.
német vígjáték, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
09:45
Maja, a méhecske - II. évad
német animációs filmsorozat, A vakáció, 2016
09:45
LEGO Friends: Lányok bevetésen
I. évad, 2. rész: Go-kart
09:45
Stréberek és Rémek
I. évad, 14. rész: Az árulás hangja
09:56
Csak lazán, Scooby-Doo!
2015, 43. rész: Omlettekkel az örökkévalóságnak
10:00
Dinótalpak
angol-kanadai animációs filmsorozat, Lassan járj, tovább érsz, 2014
Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
Ma este kilenckor Magyar Rhapsody Project a Mesterségek Ünnepén. A Bársony Bálint Sextett a magyar klasszikusokat modernizálja. . . . @mestersegekunnepe #magyarrhapsodyproject #barsonybalintsextett #klasszikusokjazzben #liszt #erkel #kodaly #bartok
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.