Kijött a Star Wars VII. második előzetese

Han Solo és Csubakka, kissé megöregedve ugyan, de visszatér, derül ki a Csillagok háborúja legújabb, 7. részének újonnan napvilágot látott teaseréből. Az előzetest egy kaliforniai geek találkozón vetítették le először, hogy aztán szélsebesen végigsöpörjön a neten.
A Star Wars: VII. rész - Az ébredő Erő az első hat filmet követi a sorban, és párhuzamosan készül az első önálló Star Wars-filmmel, mely utóbbi, Rouge One című mozit a VII. és VIII. rész között tervezik bemutatni a Lucasfilmet felvásárló Disney-nél. Érdekesség, hogy míg a hetedik és nyolcadik rész zenéjét a korábbi filmzenéket is jegyző John Williams írja, a Rouge One dallamait Alexandre Desplat komponálja majd
 
A sorozat hetedik darabjának még tavaly novemberben látott napvilágot az első teasere, ebből azonban leginkább csak annyi derült ki, hogy akciódús mozira számíthatunk: 
 

 
A második előzetesből már valamivel több mindenre fény derül. Például arra, hogy első három filmben főszerepet játszó Mark Hamill is benne lesz a VII. részben, sőt az új teaser szerint ő lesz a mesélő. Az előzetesben Dart Vader rothadó sisakja mellett R2D2, valamint egy új droid is látható, illetve Leia szerepében Carrie Fisher és természetesen Han Solo (Harrison Ford) és Csubakka (Peter Mayhew) is visszatér.  
 

 
A Star Wars VII-ben eddig még két ismeretlen színész is főszerepet kapott, a brit Pip Andersen és az amerikai Crystal Clarke, akik feltehetőleg Luke Skywalker leszármazottait alakítják majd a filmvásznon, továbbá a Trónok harca Brienne-jeként ismertséget szerzett Gwendoline Christie is benne lesz majd a filmben. A J. J. Abrams rendezésében készülő alkotás idén karácsonykor érkezik a mozikba.  
2015.04.17
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
18:10
Ne lőj!
belga film, 2018
18:10
Olasz szerelem
német romantikus film, 2008
18:15
Fogtündér kisegér
argentín-spanyol mesefilm, 2006
18:20
Apróláb
amerikai animációs film, 2018
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.