J.J. Abrams ki akarta nyírni Jar Jar Binkset

J. J. Abrams, a Star Wars idén év végén mozikba kerülő VII. epizódjának (The Force Awakens) rendezője elismerte, megfordult a fejében, hogy kinyírja a filmben Jar Jar Binkset, a sci-fi-sorozat egyik legmegosztóbb karakterét.
A naboo-i gungan fajba tartozó, kétbalkezes Jar Jar Binks az 1999-es Baljós Árnyakban szerepelt először, amikor is egy véletlen folytán Obi-Wan Kenobiba és mesterébe botlott a harc alatt álló Naboo-n, majd ennek köszönhetően viszonylag sokra is vitte, és szenátor lett, annak ellenére, hogy a saját népe korábban száműzte őt. Az esetlen figura azonban, aki eredetileg azzal a céllal került a filmbe, hogy egy kis vidámságot csempésszen a történetbe, nem nyerte el a hard core Star Wars-fanatikusok tetszését, Jar Jar sokak szerint egyszerűen saját fajának szánalmas karikatúrája. Jar Jar ennek ellenére a következő két Star Wars-filmben is feltűnt néhány jelenetben. 
 
Abrams a legutóbbi számát Star Wars-os borítóval megjelentető Vanity Fair magazinnak adott interjújában bevallotta, megfordult a fejében, hogy egy rövid jelenetre, mindössze egy röpke képkocka erejéig bevágja, ahogy Jar Jar csontjai szétszóródva hevernek a sivatagban. Nem sokan vennék észre, de akik igen, imádnák – tette hozzá a rendező. 
 
Abrams maga is részt vesz a forgatókönyvírásban Michael Arndt-tal és a Star Wars-történetek írásában már rutinosnak számító Lawrence Kasdannal egyetemben. Az idén decemberben mozikba kerülő film sztoriját azonban egyelőre hétpecsétes titok fedi. 
 
(NME) 
2015.05.07
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:15
Barátom, Róbert Gida
amerikai családi film, 2018
18:25
Fehér Isten
magyar filmdráma, 2014
18:45
Üvöltő szelek
angol-amerikai romantikus filmdráma, 1992
18:50
Szuperhekusok
olasz akcióvígjáték, 1985
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.