Kedvenc helyek

A Queen lehet a Glastonbury főattrakciója

Brian May úgy fogalmazott: zenekara szívesen lenne headliner a Glastonbury fesztiválon, amennyiben Adam Lambert frontember is össze tudja egyeztetni a koncertet egyéb elfoglaltságaival. Mint ismeretes, a csapat 2012 óta az American Idol egykori sztárjával turnézik.
„Azt hiszem, szívesen eleget tennék egy hasonló felkérésnek. Adam idén meglehetősen be van táblázva a szólókoncertjei miatt, szóval nem valószínű, hogy 2015-ben létrejönne a dolog. Viszont akár jövőre is fellépnénk a Glastonburyn” – magyarázta a 67 éves gitáros, akinél tavaly rákot diagnosztizáltak, szerencsére tévesen. 
 
May egyébként Lambert készülő szólólemezén is vendégeskedik, még hozzá a Lucy című szerzeményben. „Adam jól halad a munkálatokkal” – árulta el a The Original High című anyagról a zenész. „Szeptemberre azonban biztosan végez, és a dél-amerikai turnén ellátogatunk a Rock In Rio fesztiválra is.” 
 
(NME.com) 
2015.05.22
|


Játék
A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsesszlemezek sora fűződik a nevéhez. De az utóbbi években történt valami, kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival...
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.