Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a zsűri Nagydíját Cannes-ban

Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől.
Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilm szombaton megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját is. Nemes Jeles filmje továbbá szombaton elnyerte az 1996-ban elhunyt francia kulturális újságíró és filmkritikus emlékére alapított francia Francois Chalais-díjat is. És hogy teljes legyen a díjeső, a Saul fia érdemelte ki a legjobb hangmérnöki munkáért járó díjat is a 68. cannes-i filmfesztiválon. 
 
Az Arany Pálmát, a fesztivál legrangosabb díját Jacques Audiard francia rendező kapta meg a párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Srí Lanka-i tamil menekültekről szóló alkotásáért, a Dheepanért.
 
A világ legrangosabb filmes seregszemléjének hivatalos versenyprogramjába meghívott magyar film legutóbb harminc évvel ezelőtt kapott díjat a nemzetközi zsűritől: Szabó István a Redl ezredesért a zsűri díját vehette át 1985-ben. 
 
„Nagyon komoly dolog, hogy a zsűrinek is ennyire tetszett a film azok után, hogy a fesztiválon sokat volt róla szó, és hogy el tudtuk adni mindenhol a világban. Ráadásul a Sonynak (az amerikai forgalmazónak) nagyon nagy tervei vannak vele" - hangsúlyozta Nemes Jeles László. Elmondta, hogy filmje készítésekor egyáltalán nem díjakban gondolkodott, elsősorban az érdekelte, hogy az alkotás mennyire tud a kortársaihoz szólni. A cannes-i szereplés pedig érzése szerint azt bizonyítja, hogy a Saul fia képes rá. 
 
A fesztivál kezdetén a versenyprogramban nagy sikerrel bemutatott, majd óriási visszhangot kapott magyar alkotás, a 38 éves Nemes Jeles László első filmje. Három korábbi kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön) több mint harminc díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon. A film főhősét, Sault Röhrig Géza alakítja, aki az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor Sonderkommandójának tagjaként egy nap felfedezni véli az áldozatok között saját fiát, és attól kezdve mindent elkövet, hogy sikerüljön méltóképpen eltemetnie. 
 
A Saul fia forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt, a főszerepeket Röhrig Gézán kívül Molnár Levente, Urs Rechn és Zsótér Sándor alakította. A Laokoon Filmgrup gyártásában készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap több mint 320 millió forinttal támogatta. 
 
A filmet a Mozinet Kft. forgalmazásában június 11-től vetítik a magyar mozikban. 
 
(MTI) 
2015.05.26
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
1
K
2
Sze
3
18:10
Kis hazugságok a szerelem nevében
német vígjáték, 2008
18:15
A fagy előtt
dán történelmi film, 2018
18:20
A Bourne-hagyaték
amerikai akció-thriller, 2012 (ism.)
18:40
Mission Impossible
amerikai thriller, 1996
18:40
Star Trek: Mindenen túl
amerikai sci-fi akciófilm, 2016
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.