Kedvenc helyek

A Blink 182 szakított Tom DeLonge-gal

Már korábban is keringtek hírek Tom DeLonge esetleges kirúgásáról, ám zenésztársa, Mark Hoppus ezúttal megerősítette a hírt: az énekes-gitáros már tényleg nem a Blink 182 tagja. A pop-punk csapat basszere reméli, a barátság továbbra is megmarad köztük.
A zenekar jelenleg az Alkaline Trio frontemberével, Matt Skibával turnézik, ám állandó tagot még nem találtak DeLonge helyére. „Túl vagyunk egy szakításon, mely úgy tűnik, barátságban fog lezajlani. Remélem, ügyvédek és menedzserek bevonása nélkül is sikerül mindent tisztáznunk” – nyilatkozott szűkszavúan Hoppus. 
 
Mint ismeretes, a Blink 182 2005-ben négy évre szüneteltette működését, melyben zenei nézeteltérések is közrejátszottak. Tom DeLonge ekkor alapította meg Angels & Airwaves nevezetű zenekarát, melynek irányvonala gyökeresen eltért a trió által képviselt műfajtól. Mindeközben Matt Skiba úgy nyilatkozott, akár stúdióba is vonulna a Blink 182-val: „15 éve ismerem a fiúkat, és nagyon jó barátok lettünk az utóbbi időben. Csodálatos lenne valami közöset alkotni velük.” 
 
(NME.com) 
2015.05.27
|


Játék
A tavalyi nagy siker után a Budapest Varieté idén a Káprázat és Humor című új műsorával jelentkezik.
Koncert gyerekeknek vasárnap délelőtt. 11:00-től Ágoston Béla és Danny Bain Mesekoncertet ad! #agostonbela #dannybain #mesekoncert #gyerekprogram #gyerekkoncert
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.