A héten kiderül, hogy ki lesz az új Pókember

Igen, ismét egy új Pókember-feldolgozás készül, immár a harmadik tizenöt éven belül. A 2000-es évek elején Tobey Maguire volt Pókember, aztán 2012-ben jött a „csodálatos” Andrew Garfield, akinek az utódját a hírek szerint a héten jelentik majd be.
A Sony Picture és a Marvel együttműködésének két következő mérföldköve az új Pókember-film (tervezett bemutató 2017. július), valamint a jövő májusban a mozikba kerülő Amerika kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War) lesz, amiben a hírek szerint már az új Pókember is szerepet kap, sőt a szuperhősös filmekből eddig mellőzött Peter Parker innentől kezdve több Marvel-filmben is feltűnhet. 
 
A következő Pókember-film producere, egyben a Marvel elnöke, Kevin Feige nemrég elmondta, az új Peter Parker 15-16 éves lesz, még gimnazista, a szerepért pedig egyelőre többen is versenyben vannak. A lehetséges jelöltek közt ott van a Scorsese rendezte A leleményes Hugo, valamint a Végjáték azóta már felnőtt (18 éves) főhőse, Asa Butterfield is, aki öt másik fiatal színésztársával versenyez a szerepért. Állítólag Butterfield a legesélyesebb, a többség szerint ő lesz a befutó, de hétvégre úgyis okosabbak leszünk. Ha nem Butterfield nyerne, Pókember lehet Tom Hollandból, a Billy Elliot-musical sztárjából és a Boardwalk Empire-ból ismert Charlie Plummerből is, de versenyben van a szerepért Judah Lewis, Charlie Rowe és Matt Lintz is, aki legközelebb a hamarosan a mozikba kerülő Pixelsben lesz látható. 
 
Feig azt is elmondta, hogy az új Peter Parker azért lesz fiatalabb elődeinél, mert ugyan az elmúlt években öt Pókember-film is készült, a képregény történetéből így is egy csomó minden kimaradt, elsősorban a gimis sztorik. A film nem egy újabb eredettörténet lesz, inkább azt meséli majd el, hogy hogyan változik meg Parker élete a pókcsípés után, és hogy hogyan barátkozik meg újdonsült szupererejével. 
 
(NME) 
2015.06.01
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:15
Barátom, Róbert Gida
amerikai családi film, 2018
18:25
Fehér Isten
magyar filmdráma, 2014
18:45
Üvöltő szelek
angol-amerikai romantikus filmdráma, 1992
18:50
Szuperhekusok
olasz akcióvígjáték, 1985
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.