Kedvenc helyek

„A művészet csak az élmény felől közelíthető meg” – Hollerung Gábor

Indiana Jones, Titanic, Schindler listája, Ben Hur – csak néhány klasszikus a Budafoki Dohnányi Zenekar filmzenei repertoárjából, mely szeptember 6-án is elhangzik a Dohány utcai Zsinagógában a Zsidó Kulturális Fesztivál keretein belül. A részletekről Hollerung Gábor karmesterrel beszélgettük.
Honnan jött az ötlet, hogy elindítsák a Filmzenék a nagyvilágból koncertsorozatot? 
 
Korábban már nagyon sok olyan hangversenyt csináltunk a Budafoki Dohnányi Zenekarral, ahol a zenét nem verbális művészetekkel társítottuk: tánccal, képekkel és egyéb vizuális elemekkel. Idővel néhány filmzeneszám is belekerült a repertoárba, hiszen egy Star Wars-nyitány önmagában is kitűnő zenei alkotás. Végül adtunk egy komplett filmzenei koncertet látványelemek nélkül, és ebből született az ötlet: mi lenne, ha ezekhez is társítanánk látnivalókat? Az emberek általában borzasztóan szeretik a filmzenék dallamait, de nem figyelik igazán, mekkora szerepe is van a filmben, mennyire a zenétől függ egy jellem, egy érzelem, egy katarzis. A mi esetünkben megfordult a helyzet: koncertadaptációinkban a filmzenékhez vágunk hozzá részleteket, melyek társíthatók a hasonló zenei pillanatokkal. Igyekszünk azt a zenei dramaturgiát felmutatni, mely a filmben olyan fontos szerepet játszik, és ezt a közönség nagyon jól fogadja. Ezekhez aztán alkalmanként társulnak gegek és tréfás pillanatok is.
 
A repertoárt személyesen ön választja ki, vagy közösen döntik el, mely filmzenék kerüljenek be a műsorba? 
 
Közösen választjuk ki őket. A Budafoki Dohnányi Zenekar egy nagyon kreatív stábbal bír, aki a dologgal kapcsolatba kerül, mindenkinek van beleszólása. A szeptember 6-i koncerten a Zsinagógában a hely szellemének tisztelegve játszunk: a holokauszt témájú filmek közül a Schindler listája és Az élet szép című filmekből hangzanak el részletek, az újabb mozik közül pedig az Exodus kerül terítékre.
 
Amikor kikapcsolódásként megnéz egy filmet, akkor mennyire hallgatja a filmzenét szakmai füllel? 
 
Nem hiszem, hogy szakmai füllel kellene hallgatni. Egy filmzene akkor működik igazán, ha a néző a film mondanivalójából, logikájából kiindulva, ösztönösen rájön, hogy a zene nagy hatást gyakorol rá. Természetesen, aki kicsit rutinosabb, előbb-utóbb be tudja azonosítani, hogy Alen Silvestri, John Williams vagy éppen Morricone művéről van-e szó. Ezek a zeneszerzők mind nagyon jellegzetes stílussal bírnak. De ezt leszámítva, ha filmet nézek, ugyanazt élem meg egy-egy mű kapcsán, amit a hallgató megél: ha jó a zene, könnybe lábad a szemem, boldog vagyok, katarzist élek át attól függően, hogy a helyzet mit sugall.
 
Ön már a nyolcvanas évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy teret biztosítson az ifjabb zenészeknek. Mennyire változott azóta a fiatalok komolyzenéhez fűződő viszonya? 
 
Véleményem szerint, ha az ő nyelvükön szólunk hozzájuk, a fiatalok korszaktól függetlenül mindig megragadhatók. Nekem nagyon sok olyan projektem van, mint pl. az Énekel az ország, ahol elsősorban nekik adok lehetőséget a bemutatkozásra, és töretlen az érdeklődés. A fiatalok nagyon szívesen kapnak élményt zene által, a kérdés az, hogy az iskolarendszerünkben milyen szerepet kap az élmény maga. A művészet csak az élmény felől közelíthető meg, információ, tudás felől nem vezet út hozzá. Hiába tudjuk, mikor született egy zeneszerző, hiába tudjuk, hogy milyen esemény inspirálta egy-egy zeneművét, a művészethez ezáltal nem kerülünk közelebb. Éreznünk kell, hogy egy zene feszít-e vagy old, hogy örömet vagy bánatot sugároz-e, hogy disszonanciát vagy harmóniát közvetít-e. Ennek megtapasztalásához a legjobb út, ha a fiatalokat megtanítjuk zenélni, és ez alatt nem feltétlenül a hangszeres ismereteket értem. Énekelni pl. mindenki tud: a hiedelemmel ellentétben senki sem annyira botfülű, mint azt gondolná magáról, legfeljebb nem tetszik neki az énekoktatás vagy nem tud hatást gyakorolni rá. Az oktató sok esetben eleve meg van győződve róla, hogy a fiatalok Bartók és Bach helyett popzenét akarnak hallgatni, és nem képes felmutatni a zene egyetemességét, azt, hogy a popzene minden eleme megtalálható a klasszikus zenében. Bár ez utóbbi kétségtelenül komplexebb műfaj, de mindig vannak fogódzók, amiket fel lehet mutatni benne.
 
A fiatalok érdeklődése semmiképp nem csökken a komolyzene iránt, legfeljebb az oktatók azon képessége, hogy meg tudják szólítani őket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy újra megteremtsük a színvonalas pedagógus-, ezen belül is az énektanárképzés lehetőségét, és megtanítsuk nekik, hogyan kell megszólítani a különféle korosztályokat. További hendikepet jelent, hogy a legtöbb iskola vezetője sokkal nagyobb elhivatottságot érez a reál tárgyak iránt, és haszontalan dolognak tartja az énekoktatást. Ez egy óriási tévedés: jó pár évtized tapasztalatával ki merem jelenteni, hogy elmondhatatlanul fontos mentális része az életünknek a nem verbális élmény. 
 
Több évtizedes tapasztalattal érez bármiféle drukkot egy-egy koncert előtt? Egy komplett zenekart koordinálni azért a rutinos karmestereknek sem egyszerű feladat, kiváltképp, ha rangos komolyzenei rendezvényeken lépnek fel. 
 
Ebből a szempontból szerencsés alkat vagyok, egyáltalán nem vagyok izgulós típus. Drukk legfeljebb akkor van bennem, ha egy koncert nincs megfelelően előkészítve, de erre ma már nincs igazán példa. Van, hogy brutálisan nehéz darabot kell dirigálnom, pl. egy Sztravinszkij-, Bartók- vagy valami modernebb művet, de a drukk ilyenkor sem jellemző. Legfeljebb egy másfajta koncentrációt igényel a dolog. 
 
2015.08.24
|


Játék
Egy Sophie nevű kislány megismerkedik egy kitaszított, de jószívű óriással.
Copyright © 2017 EXIT Kiadói Kft.