Kedvenc helyek

Brian May és Kerry Ellis márciusban két koncertet ad Budapesten!

Brian May, a legendás Queen együttes gitárosa Budapesten ad koncertet nem más, mint a londoni West End és a New York-I Broadway legújabb legnagyobb sztárjával, Kerry Ellis-szel!
A két sztár úgy döntött, hogy One Voice elnevezésű turnéjukat Kelet-Európára is kibővítik és a térségben 11 koncertet adnak jövő márciusban. Magyarországot az a megtiszteltetés érte, hogy a Danubius Music szervezésében ebből két előadás a Budapest Kongresszusi Központban, Budapesten lesz március 11-én és 12-én.  
 
Brian May, aki most fejezte be a Queen + Adam Lambert turnéját Dél-Amerikában, örömmel tér vissza Kelet-Európába jövőre: 
 
“Megtiszteltetés számmora, hogy újra Kelet-Európában léphetek fel, ahol 1986 óta nagyon sokszor koncertezhettem, így ez egyfajta harmincéves évforduló is lesz számomra.” 
 
Brian May számára Budapest ráadásul – többek között Prága, Szófia, Prága, Krakkó mellett - minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb helyszín lesz, hiszen harminc évvel ezelőtt a Queen együttessel a Népstadionban tartott koncertjükből készült a Live Magic című koncertfilmjük.  
 
A One Voice Ruth Moody szerzeménye, aki a hires kanadai női zenekar, a Wailin’ Jennys egyik alapítója volt. Brian May erről így nyilatkozott: “ez a dal nem más, mint Művészet a Művészet kedvéért. Valami olyasmi, amelyre már most nagyon büszke vagyok. Kerry Ellis fantasztikus és kristálytiszta énekhangja mellett a One Voice-nak egy kristálytiszta emberi üzenete is van: soha ne feledjük, hogy van hangunk, amellyel sok mindent megváltoztathatunk!"
 
Brian May és Kerry Ellis a We Will Rock You – The Musical szereplőválogatása kapcsán találkozott először Londonban. Brian May lett a producere az énekesnő Anthems című stúdióalbumának öt évvel ezelőtt, amelyet egy turné is követett 2011-ben. Ezek után egy igazán különleges, bensőséges hangulatú és nagyon sikeres turnéra indultak: a Born Free Tour keretében gyertyafény mellett akusztikus koncerteket adtak, hogy így hívják fel a figyelmet a Born Free Foundation elnevezésű kezdeményezésre, amelyet Virginia McKenna alapított a veszélyeztetett állatfajok megmentésére. A művészpáros a koncertekből egy élő albumot is kiadott Acoustic by Candlelight címmel.  
2015.10.07
|


Játék
Átfogó tárlat Farkas István az első világháború utáni magyar modernizmus egyik legeredetibb alkotójának műveiből.
Külföldi kiállításkörképünk egyik izgalmas állomása: Tokióban magyar klasszikusok. Többek közt Munkácsy, Rippl-Rónai, Szinyei és Csontváry is a Treasures from Budapest című kiállításon. #szinyei #szinyeimersepal #lilaruhasno #kiallitas #tokio #treasuresfrombudapest
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.