Kedvenc helyek

Őszi-téli turnéra indul a Magashegyi Underground és a Kaukázus

A Kaukázus oszlopos tagjai, Kardos-Horváth János és Fodor Máriusz 2004-ben hozták létre a magyar alternatív rock szcéna ütős formációját, a Magashegyi Undergroundot. A tagcserék és egy hosszabb hangvételű alkotói szünet után immár mindkét zenekar újra fontos részét képezi a hazai zenei életnek…
…aminek méltó megünnepléseként közös országjáró turné keretében együtt hódítják meg a hazai színpadokat. 
 
Bocskor Bíborka 2006-ban lett a Magashegyi Underground énekesnője, és – kis kihagyással- lassan tíz éve ő a hazai fesztiválok rendkívül népszerű zenekarának frontasszonya. A Kaukázus életének legutóbbi fontos mérföldköve 2013-ban jött el, amikor átalakulva, újult erővel kezdtek neki a zenélésnek. Legutóbbi lemezük K.U.S. (Kérni Ugyanazt Semmi) címmel 2014-ben látott napvilágot, amit 2015-ben kiadott Szemszavak c. EP követett. 
 
A két bandát, akik mondhatni egymás ikerzenekarai (már csak azért is, mert több tagjuk megegyezik) az idei évben Szeged mellett Székesfehérváron, Sopronban, Miskolcon, Pécsett, Kiskunfélegyházán, Győrben, Debrecenben és Nagyváradon is láthatja-hallhatja a közönség. A szeptemberben kezdődőtt turné várhatóan jövő év elején új állomásokkal folytatódik.  
 
A turné állomásai:
 
2015.10.09 20:00 Miskolc Helynekem 
 
2015.10.10 20:00 Székesfehérvár Fezen Klub 
 
2015.10.16 21:00 Sopron Hangár Music Garden 
 
2015.10.23 20:00 Szeged JATE Klub 
 
2015.10.24 20:00 Pécs Pécsi Est Café 
 
2015.12.04 20:00 Kiskunfélegyháza Rocktár 
 
2015.12.12 20:00 Győr Rómer Ház 
 
2015.12.27 20:00 Debrecen Roncsbár 
 
2015.12.28 20:00 Nagyvárad Moszkva Kávézó 
2015.10.12
|


Játék
Pocoyo egy csintalan, kíváncsi és minden kalandra elszánt kisfiú.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.