Kedvenc helyek

Különleges meglepetéssel ünnepel a Hooligans

A Hooligans zenekar 2016-ban húszéves lesz - az ünneplés azonban már elkezdődött. A legelső, Nem hall, nem lát, nem beszél című albumukból készítettek különleges újrakiadást és a régi dalokat egy nagyszabású koncerten is felelevenítették.
Endi, Ördög Csipa énekes és Tóth Tibi gitáros barátsága még az óvodában, közel negyven éve kezdődött és azóta is töretlen. „Szerencsről jöttünk 1992-ben Budapestre és a Dance nevű együttesben zenéltünk. Ezt követően négy év múlva alakult a Hooligans – ennek jövőre immár húsz éve. Az előjubileum jegyében készítettük el az első albumunk különleges újrakiadását is – a dupla CD-n a régieken kívül további négy friss dalt is szerepel” – mesélte Endi a Sláger TV-n, aki azt is hozzátette, hogy tizenkilenc évvel ezelőtt ő és Somogy Péter adták ki az első lemezt limitált magánkiadásban. 
 
„Nagyon jó volt újra a régi számokat gyakorolni, játszani és érezni a közönség lelkesedését. A személyes kedvencem a legelső albumunkról a Kings - Királyok című dal, amelyben a legnagyobbakra: Elvisre, John Lennonra, Fred Astaire-re és Jimi Hendrixre emlékezünk” – mondta el a dobos, aki hozzátette, hogy a sikerekért az elmúlt közel húsz évben mindig meg kellett küzdeniük, mialatt sokat fejlődtek, de a fejük lágya azóta sem nőtt be teljesen. A jubileum alkalmából még sok meglepetéssel készül az együttes, többek között Karácsonykor szimfonikus nagykoncertet is adnak majd.  
 
Endi a rengeteg munka mellett apaként is nap mint nap helytáll, és aktív részese családja életének is. „Örömmel töltöm az időmet a három lányommal, akikkel rengeteg programot szervezek - színházba, biciklizni járunk, de elkísérem őket karate és tornaórákra is. A zene sem hiányzik a gyerekek életéből: énekelni, zongorázni tanulnak, és a dobolás néhány fortélyát is megmutattam már nekik. Nem erőltetem a zenélést, mivel úgy gondolom, hogy azt kell csinálniuk, amit szeretnek. Mindhárom lány háromhónapos korától tanul úszni, amit nagyon fontosnak tartok, mivel én nem vagyok túl jó ebben. Egy szem gyerekként édesanyám mindig nagyon féltett a víztől - még akkor is, ha csak pocsolyába léptem -, ezért nem tanultam meg jól úszni” – mesélte a dobos, aki lányait nézve elgondolkozott, hogy saját úszás tudását is továbbfejleszti és a boksz edzések mellett lejár majd az uszodába is.  
 
 
 
2015.10.22
|


Játék
A londoni Rory Ingham zavarba ejtően fiatal, ám máris a lábai előtt hever a szcéna. A 21 éves harsonás nemcsak hogy kiváló zenéket ír, de producerként is jeleskedik.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.