Így készült a Creed – Apollo fia

Kis híján be sem mutatták Magyarországon – volt egy kitűzött novemberi premierdátum, de azt lemondták –, ám az óriási amerikai siker mindent megváltoztatott. Nemcsak a Star Wars-, hanem a Rocky-széria is újra csúcsra ért – Sly már Golden Globe-ot is kapott az alakításáért - a hetedik részével, de vajon hogyan készült a nagy visszatérő mozi?
10. Stallonénak esze ágában sem volt folytatni a Rocky-sorozatot, annyira elégedett volt azzal, ahogy a 2006-os Rocky Balboában lezárta a szériát. Folyamatosan nemet mondott Ryan Coogler rendezőnek, aki végül csak rávette, hogy elolvassa a forgatókönyvét, ami elég meggyőzőnek bizonyult Sly számára. 
 
9. Coogler még az első filmjét, a magyar mozikat sajnos elkerülő Sundance-sikert, a Fruitvale Stationt forgatta, amikor Stallone rászánt egy órát az életéből. Mivel nem akart olyan rendezőnek igent mondani, aki még nem bizonyított, ezért a színész a válaszával kivárta, hogy a Fruitvale Station hogyan sikerül, és csak a pozitív reakciók után mondott igent. 
 
8. A Creed - Apollo fia a Rocky-franchise első olyan filmje, aminek nem maga Stallone írta a forgatókönyvét, és az első olyan Rocky-mozi, amiben Sly nem száll be küzdeni a ringbe. 
 
7. A színész egyedül a forgatókönyv végével volt elégedetlen. Az eredeti verzióban a nagy meccs más eredménnyel ért véget, mint ahogy azt most a filmben láthatjuk, de Stallone úgy érezte, ezen változtatni kell, és meggyőzte ennek szükségességéről Cooglert. 
 
6. Apollo Creed fiának szerepére Coogler azért éppen Michael B. Jordant választotta, mert ő volt az első filmje, a Fruitvale Station főszereplője, és jó barátság alakult ki köztük a rendezővel, ráadásul korban is nagyjából megfelelt. Két évvel azután született, hogy a filmbeli apja, Apollo Creed elhunyt. 
 
5. Stallone volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy Michael B. Jordanre is ráadják azt a csillagos-sávos rövidnadrágot, amit az apja, Apollo viselt, és amit később Rocky is magára húzott. A legenda továbbvitelében az ilyen apró lépések is fontosak. 
 
4. A ringbeli küzdelmek Michael B. Jordan számára elég embert próbálóak voltak. Mint ahogy az a forgatásról kiszivárogtatott videókból kiderült, volt olyan momentum is, amikor a színészt egy túl jól sikerült ütéssel tényleg kiütötték.  
 
3. Ez az első olyan Rocky-mozi, ahol magán Rockyn kívül egyetlen klasszikus szereplőt sem láthatunk viszont. 
 
2. 133 percével ez lett a Rocky-franchise leghosszabb filmje. 
 
1. Sylvester Stallone ugyan Rambóról már lemondott, és ott nem látja értelmét a folytatásnak, de a Creed – Apollo fia sikere meggyőzte arról, hogy Rocky Balboaként még van keresnivalója a mozikban, szóval készül a folytatásra. Egyetlen probléma lehet: Ryan Coogler rendezőt most szerződtette le a Marvel a Black Panther filmjéhez, így ő egy darabig biztos nem fog ráérni. 
 
 
2016.01.18
|


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.