Héder Barna az M4 Sport új sportigazgatója

Az MTVA vezetése a sportigazgatói, valamint a sportfőszerkesztői feladatokat összevonja, és annak ellátásával 2016. február 1-jével Héder Barnát bízta meg.
Az idei év megnövekedő feladatai miatt a közmédia 2016. január 5-től az M4 Sportnál sportigazgatói pozíciót hozott létre. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt bizonyították, hogy a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében a tartalmi és menedzseri feladatokat ugyanannak a személynek célszerű ellátnia. Ezért az MTVA vezetése a sportigazgatói, valamint a sportfőszerkesztői feladatokat összevonja, és annak ellátásával Héder Barnát bízta meg 2016. február 1-jével.
 
Héder Barna közgazdászként végzett, a sportújságírás minden területén szerzett tapasztalatot, valamint menedzserként is több területen bizonyított már. Sportújságírói pályafutását 1989-ben kezdte a Magyar Televízióban, az 1996-ban induló magyar nyelvű Eurosport alapítója, később nyolc éven keresztül volt az RTL Klub sportfőszerkesztője. A kinevezés mellett Héder Barna folytatja eddigi nemzetközi és hazai televíziós és internetes tevékenységét. 
 
Héder Barna: „Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy húsz év után újra a közmédiában dolgozhatok, ráadásul egy ilyen különleges időszakban térhetek vissza. Az M4 Sport az indulása óta elért sikereivel bebizonyította, hogy nagy igény van egy hazai közszolgálati sportcsatornára.” 
 
(MTVA) 
 
2016.01.29
|


Filmek a TV-ben
18:05
Taxi
francia akcióvígjáték, 1998
18:25
Kung Fu Panda 3.
amerikai-kínai animációs film, 2016
18:25
A Római Birodalom bukása
amerikai történelmi dráma, 1964
18:30
Anomalisa
amerikai animációs film, 2015
18:35
Hirtelen
holland-német filmdráma, 2016 (feliratos)
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
14:30
Raju, a riksa
francia animációs filmsorozat, 78. rész: 78/54. Vick és Gáz
14:30
Littlest Pet Shop
II. évad, 25. rész: Kiállítási őrület - 1. Rész
14:30
Tini titánok, harcra fel!
Pite-pajtások
14:30
Chima legendái
II. évad, 5. rész
14:30
Wussywat
I. évad, 24. rész
Játék
Ismét a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű-rendezvénye, az Oldtimer Show, amire a szervezők vadonatúj kiállítási anyaggal készülnek.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.