Internetes vetélkedőt hirdetett a Nemzeti Színház

A Nemzetiszínháztörténeti Vetélkedő elnevezésű megmérettetésre idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló négyfős csapatok és felkészítő tanáraik jelentkezhetnek, február 28-ig.
A vetélkedő négyfordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzeti Színházban zajlik júniusban. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty Mihály műve, a Csongor és Tünde. 
 
A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve a Csongor és Tünde-előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást, valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentációkészítés, videókészítés, képszerkesztők vagy a Facebook) használatát. 
 
A vetélkedő zsűrijét az idén a Nemzeti Színház művészei, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter és Bakos-Kiss Gábor színművész, valamint A. Szabó Magda, a teátrum stratégiai igazgatója alkotja. 
 
A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyerhetnek, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra "kitelepül" a Nemzeti Színház próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal. 
 
A csapatok február 28-án éjfélig jelentkezhetnek, az első forduló feladatait február 29-én 8 órakor teszi közzé a Nemzeti Színház. 
 
(MTI) 
2016.02.04
|


Ahol a héten érdemes...
Budapest, 2016. december 5. - 2017. április 22.
 
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, március 3. - április 9.
 
 
Budapest, Katona József Színház, március 27. 19:15
Játék
Ismét a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű-rendezvénye, az Oldtimer Show, amire a szervezők vadonatúj kiállítási anyaggal készülnek.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.