„Úgy választok filmet, mintha új feleséget választanék. Kockáztatok” - Vincent Lindon

Vincent Lindon tavaly Cannes-ban a legjobb férfi főszereplő díját kapta a Mennyit ér egy ember? című, pompás francia drámában játszott szerepéért. A filmben egy korosodó férfit alakít, akinek meg kell küzdenie a munkanélküliség rémével. A művésszel Párizsban beszélgettünk.

56 éves

 

1983 óta több mint 60 filmben szerepelt

 

2005-ben A bajusz című filmjéért szintén a legjobb színésznek választották Cannes-ban

Úgy hírlik, hogy maximálisan beleéli magát a szerepeibe, szinte együtt él velük. Drámát vagy vígjátékot szeret jobban forgatni? 
 
Ha csupán egyetlen filmről van szó, akkor nem sokat számít, hogy az melyik műfajba tartozik. Viszont vannak olyan francia színészek, akik szinte kizárólag vígjátékokat, és olyanok is, akik szinte kizárólag drámákat forgatnak. Ez esetben azért élesen kettéválik a dolog: nem lehet ugyanolyan a hangulata annak, aki folyamatosan az emberi lélek mélységeit járja, mint annak, aki egyfolytában az üde pillanatokat keresi. Egyik sem jobb a másiknál, egyszerűen csak nem lesznek ugyanolyanok. Az embernek a munkája az élelme. Naponta eteted magad azzal, amit csinálsz, és ez hatással lesz arra, milyen ember lesz belőled. Egy háborús újságíró is más ember lesz a munkája hatására, mint egy olyan, aki a vörös szőnyeg mellett állva kérdezgeti a sztárokat.  
 
Mi alapján választja meg, hogy milyen műfajú legyen a következő filmje? 
 
Forgatok komédiát, ha tetszik, forgatok thrillert, ha tetszik, és forgatok drámát is, ha tetszik. Ha elolvastam a forgatókönyvet, és éjszaka azzal a gondolattal a fejemben fekszem le, hogy benne akarok lenni abban a filmben, akkor igent mondok rá. Ha úgy érzem, hogy hasznára válok a mozinak, és a film nekem is ad valamit, akkor megyek. Egyszer valaki megkérdezte ugyanezt Lino Venturától, és neki az volt a válasza, hogy: „Úgy választok filmet, mintha új feleséget választanék. Kockáztatok.” Persze az ember nem választja a feleségét, hiszen az közös döntésen alapul, de a hasonlata annyira tetszett, hogy máig megjegyeztem. 
 
Mit gondol, a Mennyit ér egy ember? és a hozzá hasonló filmek hatnak valahogy a társadalomra vagy a politikusokra? 
 
Szerencsére az emberek Franciaországban kíváncsiak a drámákra, és foglalkoztatja őket a mondanivalójuk. Más országokról inkább nem beszélnék, mert nem ismerem őket annyira. De az biztos, hogy nálunk az olyan filmek, mint a Mennyit ér egy ember? vagy a Mustang élénk társadalmi vitát gerjesztenek. Franciaországban még megmaradt az újságolvasás hagyománya, és a lapok rengeteget foglalkoznak az ilyen alkotásokkal. Ezt persze a politikusok is tudják, és ha egy film a témája miatt is fontossá válik, akkor azt ők is igyekeznek a közbeszéd részévé tenni, és valahogy a saját politikájuk népszerűsítéséhez felhasználni. A mozi az egyik legtökéletesebb nyelv arra, hogy a társadalom problémáiról beszéljünk. 
 
Ez már a harmadik közös filmje Stéphane Brizé rendezővel. Mennyire szól bele a forgatásba? Mondhatjuk, hogy a színészeten kívül a film alkotásának más szakaszaiba is belefolyik? 
 
Nem jobban, mint máskor. Ő a filmjei rendezője és írója, de persze bűnrészes vagyok a filmjei megalkotásában. Nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, és egyértelműen ő irányít. Viszont minden színész egy picit rendező is egyben. Ha csak azt mondjuk, hogy a jobb oldali ajtó helyett inkább a bal oldalin át jönnénk be a jelenetbe, vagy kitalálunk egy más kéztartást a figurának, valahol mi is alkotótársakká válunk. A filmkészítés az együttműködésről szól. Stéphane nyitott az ötleteinkre, és miért is tenne másképpen? Ha valami jót mondunk, azt később beépíti a forgatásba, és a végén úgyis mindenki őt dicséri majd érte, mert a film végén őt írják ki először rendezőként. (nevet) 

Tulu
2016.02.15
|


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
23:00
Kelepce
amerikai krimi, 2012
23:00
Megtehetek bármit
angol sci-fi vígjáték, 2015
23:05
Aratók
dél-afrikai film, 2018
23:20
Szex az ex után
kanadai vígjáték, 2012
23:20
Gül Baba kulturális fesztivál mától vasárnapig. Türbe, rózsák, kiállítás és sok zene- Budapest és a török kultúra. #gulbaba #gulbabakultfeszt
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.