Kedvenc helyek

Lovasi András és Földes Eszter: „…ilyen értelemben inkább rockoperett…”

A Pesti Est interjúja
Nem semmibe vágta a fejszéjét a Kiscsillag: a Semmi konferencia című produkcióra készülnek, melyet az Erkel Színházban mutatnak be április 26-án. Az új dobossal, illetve vendégénekesekkel is dolgozó csapat darabját Lovasi András neje rendezi.
András, életed zömét színpadon töltötted. Amikor nem koncertet adtál - hanem például irodalmi esten léptél fel - akkor „alkalmazott zenét” játszottál. Most fordul a kocka? 
 
Lovasi András: Ez egy másfajta kihívás. Azokban a projektekben, amikre utalsz (akár a Lackfi János-féle szál), azt tettem fel magamban, hogy képes vagyok-e szolgai módon odaállni egy dalszerzőpáros mellé, és szolgálni ezeket a dalokat. Addig alanyi szerzőként leginkább a saját dalaimat énekeltem. Itt az volt a kirándulás, hogy képes vagyok-e ilyet csinálni. Előre tudtam, hogy menni fog valamilyen szinten, csak azt nem láttam, hogy mennyire fogom például élvezni, vagy hogy mennyire lesz furcsa más szövegét énekelni. Ez az új színpadi estünk pedig inkább arról szól, hogy a dalokat megpróbáljuk felfűzni egy cselekményláncra. Ezeknek a nagyobb lélegzetű esteknek pont az a lényege, hogy a számokat segítjük azzal, hogy ha bekerülnek egy erőtérbe. Egy történet részeként újabb árnyalatokat kapnak a dalok.
 
András korábban nyilatkozta, hogy rockzenészként „áthallásokkal, utalásokkal” kommunikál. Eszter, színésznőként a színpadon te más, közvetlenebb eszközöket használsz… Ketten együtt pláne meg tudjátok fejelni ezt az új tartalmat… 
 
Földes Eszter: Igen, reméljük, hogy ez létre is fog jönni. András fejében hosszú évek óta formálódik ez a történet, melynek a kibomlása az elmúlt egy-fél évben gyorsult fel. Valószínűleg ebben az is benne van, hogy én egy nagy egészet látok mindig; amikor egy szöveggel foglalkozom. Sok minden más megjelenik előttem: képek és történetek is. Nyilván erről nem tehetek; ez azért van, mert ezzel foglalkozom. Remélem, hogy végül kerek egésszé áll össze, ahol minden elem gazdagítani fogja az előadást.  
 
A férjed – saját bevallása szerint – izgága ember. Le tudod majd kötni az energiáit, a darab rendezőjeként? 
 
F.E.: Abszolút! Inkább túl sok feladatot bízok rá! (nevetnek) Neki – és a zenekarnak is – ez egy nagyon nagy kihívás lesz. Egyrészt sok is a szöveg, másrészt teljes odafigyelést igényel: iszonyú pontosnak kell lenni.  
 
L.A.: Sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk. Egy koncerten megszoktuk, hogy két szám közt improvizálunk akár két percet is, erre itt nem kerülhet sor. 
 
F.E.: Rengeteg szöveget kell elsajátítaniuk. Máskor a zene hozzásegít a megtanuláshoz, főleg ha a saját verseidről van szó; de most prózai részekről is beszélünk. Ehhez jön pár beszédtechnikai kérdés, amit úgy kell tudnunk kezelni, hogy ne legyen zavaró. Az „Idáig tudom a történetet” esetében ez sikerült: például Lecsó (Leskovics Gábor- a szerk.) hadarását kifejezetten előnyére tudtuk változtatni, mert ráírtunk egy karaktert, innentől kezdve nem kellett színészkednie. Szerintem 98%-ban érteni is lehetett, amiket mondott. Andris pedig nagyon motyogott, neki nyitnia kellett: ne jöjjön zavarba attól, hogy ha megszólal és erősebben hallja a hangját, mert ez nem egy tolakodó dolog. Nem gondolnánk, de benne van egy ilyenfajta szerénység is. Nagyon észnél kell lenniük, és előre is kell majd gondolkodniuk, hogy melyik rész után mi jön, ha például valamelyiküknek el kell mondania az utolsó három mondatát és közben el is kell mennie a színpad másik oldalára… 
 
Ez a kötöttebb forma a közönségre is vonatkozik, ők végig ülni fognak… Fesztiválszínpadokra tudjátok majd adaptálni ezt a művet? 
 
L.A.: Az Erkel Színház eleve egy „ülős” hely, a nézők csak így lehetnek ott velünk, hogy helyet foglalnak, tudván, hogy ez nem egy rockkoncert. Azt gondolom, hogy technikailag nem tudnánk mindezt megvalósítani máshol, csak kőszínházakban. Illetve maximum színházi fesztiválokon… 
 
F.E.: Egyébként van egy olyan tervünk, hogy majd a Kiscsillag egyszer kiszáll ebből, és egy dramaturg segítségével megírnánk egy teljes darabot, amit színészekkel lehetne aztán színre vinni. Ezt a programot bármelyik színházba el lehetne majd juttatni. 
 
Műfaji megjelölésként elhangzott már korábban, hogy „rockopera” az, ami készül, de a dalfüzér is valamelyest körbeírja a darab jellegét… 
 
F.E.: A rockopera elég közel jár… 
 
L.A.: Igen, ez egy jó megfogalmazás, de itt azért vannak prózai szövegek is, ilyen értelemben inkább a „rockoperettet” használnám. Azt szoktuk mondani, hogy ez egy koncertszínház, vagy artrock színház. Azért, mert az a legjobb közelítés, hogy többé-kevésbé elmesélünk egy történetet – nem azt mondom, hogy eljátsszuk – amelyik érdekes módon áll össze. Az építő mozaikok ez esetben néha szövegek, néha dalok. 
 
Monológok? 
 
F.E.: Három monológról van szó, amelyek megszakításokkal állnak össze kerek egésszé. Egy-egy dialógus került csak bele, de az nagyon kevés. 
 
Meghívtatok vendégénekeseket is – Péterfy Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Varga Livius (Quimby), Likó Marcell (Vad Fruttik), Busa Pista (Irie Maffia, Zuboly) – akik közül többen rendelkeznek már színházas múlttal… Mi alapján választottátok őket? 
 
F.E.: A történetben szereplő figurák általunk elképzelt karakterei és hangi adottságai alapján választottuk ki a szereplőket. Szerencsére elsőre mindenki igent mondott.
 
L.A.: Bori választása nyilván nem véletlen. Azt gondolom, hogy egyedül Likó Marci az, akinek ez újdonság lesz, de őrá szintén énekes szerep vár. Pont azért került bele az előadásba, mert róla énekesként én jókat gondolok. Emellett az ő személyisége is beleillik ebbe a darabba. 
 
Nyáron házasodtatok össze, hogyan tudjátok szinkronizálni az életeiteket? András igencsak ragaszkodik a szülővárosához, a fellépések pedig inkább Budapesthez kötnek mindkettőtöket. 
 
L.A.: Pécs jelenleg inkább nyaralóként funkcionál, illetve munkahelyként is, hiszen nekem van ott egy kis stúdióm, most az interjú után is oda megyünk a zenekarommal.  
 
F.E.: Nemrég szabadúszó lettem, ez meg is könnyíti az egyeztetést. Úgy vállalunk munkát, hogy nagyjából egyszerre legyen mindkettőnknek elfoglaltsága. De nagyon szeretek utazni is. Azt kell, hogy mondjam, csodálatosan tudunk együttműködni. 
 
*** 
A Semmi konferencia koncertszínház ötlete jó egy évtizede érik, ekkor keletkezett a Menetszél c. dal, ami kiindulópontja volt a történet megírásának. Péterfy Bori alakítja majd a kisfiú sztoriját elmesélő Lovasi András szomorú édesanyját. És mikor a kisfiú megkérdi tőle: „anyu, mi a baj?”, mindig csak azt a választ kapja: „semmi”. Ez sarkallja a fiút, hogy egy barátjával, aki Leskovics Gábor lesz, szervezzen egy konferenciát a semmiről.
 
Lovasi András 
 
- 48 éves. 
 
- A Kispál és a Borzzal ért el országos ismertséget. 
 
- 11 éve indította „hobbizenekarát”, a Kiscsillagot. Az ország első számú artrock csapatának magját a gitáros-énekes mellett Leskovics Gábor (gitár, ének, billentyűk) alapító-dalszerző képezi, hozzájuk csatlakozott Erős Marci (basszusgitár, zeneigazgató) 2014-ben, Bajkai Feri (dob) pedig 2016-ban.  
 
Földes Eszter 
 
- 29 éves. 
 
- 2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Gálffy László osztályában. 
 
- 2015-ben házasodott össze Lovasi Andrással. 
 
- Színházi szerepei mellett az RTL Klub Válótársak című sorozatában is látható.) 
 
2016.02.29
|


Játék
Családi délelőtt az újrahasznosítás jegyében. Regisztrálj, hogy ne maradj le róla!
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.