Kedvenc helyek

Brit Awards: Adele Kesha mellé áll, a Coldplay rekordot dönt

Adele két díjat is nyert a Brit Awardson, a Legjobb énekesnő és a Legjobb kislemez díjat vihette haza este. A díjat átvevő beszédében pedig kiállt a popénekesnő, Kesha mellé.
 Adele úgy nyilatkozott, nagyon meleg érzékesekkel tölti el, hogy ennyi év után ismét itt lehet. A 25-albumával négy év utána tért vissza. Az énekesnő azonban beszédét felhasználta arra is, hogy szolidaritását kifejezze Keshával, aki egyelőre alulmaradt producere, Dr. Luke ellen indított perben.
 
A Brit Awardsot február 24-én este rendezték Londonban, a díjátadót Coldplay nyitotta meg. Az együttes a Legjobb brit együttes díjjal a Brit Awards eddigi legtöbb díját kapó bandája lett.
 
(bbc.co.uk)
2016.02.25
|


Játék
Csaknem fél évszázadon átívelve tárja elénk a „társadalmi változásokra nyitott, azokat folyamatosan elemző, majd abból saját képi világát megteremtő” Korniss Péter pályáját a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.