Rögtön a nézettségi listák élén nyitott a Farm

Múlt hétfőn indult el az RTL Klub új valóságshow-ja, a Farm, amely rögtön a nézettségi listák élén kezdett mind a kereskedelmileg fontos 18-49-es korosztályban, mind a teljes lakosság körében.
A legnézettebb epizód az első rész volt múlt héten: a hétfői adást 426 ezer fiatal nézte, a teljes lakosságból pedig 1 millió 157 ezren követték figyelemmel, ezzel mindkét korcsoportban ez lett a hét legnézettebb műsora. A fiataloknál az Éjjel-nappal Budapestet taszította le ezzel az élről a műsor, a teljes lakosság körében pedig az RTL Híradót – a Bk mindkét listán a harmadik helyen zárt. A hétfői, első adás közönségarány tekintetében is jól teljesített: a fiataloknál 29,7%-ot ért el, melynél jobban semelyik műsor sem szerepelt, és a teljes lakosság körében összehozott 27,4% miatt sincs oka szégyenre az RTL Klubnak, ennél ugyanis csak a saját híradójuk teljesített jobban a maga 29,9%-ával, melyet egyébként szintén a hétfői napon ért el a műsor. 
 
Ha az összes, heti hat adást nézzük, akkor is jól szerepelt a Farm, a fiatalok listáján a tíz legnézettebb műsor közül ugyanis öt helyen – köztük az első kettőn is – az új reality adása szerepel, nagy harcot vívva az Éjjel-nappal Budapesttel és a kicsit leszakadó Barátok közttel. A teljes lakosság körében tízből csupán három helyen találjuk a Farmot, viszont abból kettő dobogós helyezés. Itt a Híradó és a Barátok közt volt a nagy ellenfél, tehát tulajdonképpen csak az RTL Klub saját műsorai közt zajlott a versengés.
 
Kiválóan nyitott tehát a műsor, ami azért egyelőre túl sok izgalmat nem tartogatott, még úgy sem, hogy múlt héten már ketten is távoztak a játékból. De mivel ellenfele csupán házon belül van a „parasztreality”-nek – a TV2-n a Tények és a Jóban Rosszban megy a sávjában –, szép jövőt jósolhatunk neki 
 
 
(Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés) 
2016.03.29
|


Filmek a TV-ben
18:05
Taxi
francia akcióvígjáték, 1998
18:25
Kung Fu Panda 3.
amerikai-kínai animációs film, 2016
18:25
A Római Birodalom bukása
amerikai történelmi dráma, 1964
18:30
Anomalisa
amerikai animációs film, 2015
18:35
Hirtelen
holland-német filmdráma, 2016 (feliratos)
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
12:40
A Thunderman család
I. évad, 105. rész
12:45
Kate & Mim-Mim
II. évad, 12. rész
12:45
Stréberek és Rémek
I. évad, 6. rész
12:45
Mizújs, Scooby-Doo?
Gentlemen Start Your Monsters
12:55
Bűvös varázskardok
Biggest Fan
Játék
Ismét a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű-rendezvénye, az Oldtimer Show, amire a szervezők vadonatúj kiállítási anyaggal készülnek.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.