Kedvenc helyek

Yeasayer: Amen & Goodbye

est.hu:
8/10
|
olvasói
7/10 (1)
[ experimental / indie ] Ha Brooklyn, akkor égő olajoshordók, fejkendők, levágott ujjú kesztyűk, valamint ebből az idilli miliőből kitört rapperek, akik rímekbe foglalva fenyegetik nyugati parti kollégáikat. Mindeközben ki gondolná, hogy a New York-i városrészben az indie színtér is virágzik.
A Yeasayer pedig nemcsak a helyi, de a globális mezőny egyik legkreatívabb zenekara is, noha sosem tett szert olyan kaliberű népszerűségre, mint a Killers vagy az Arctic Monkeys. Az Amen & Goodbye immár a negyedik nagylemez a sorban, és mint ilyen, nyugodtan nevezhető vízválasztónak. Ekkorra ugyanis már a hallgató el tudja dönteni, hogy az adott csapat képes-e újradefiniálni önmagát, vagy már csak felkészülhet-e lelkileg az újabb és újabb lapos önismétlésre. Nos, a Yeasayer esetében több mint sokatmondó, hogy az Amen & Goodbye az életmű talán legkiemelkedőbb darabja. 
 

 
A vokális intrót követő, rockosabb hangvételű I Am Chemistry még nem fedi fel az album igazi erejét, és a diszkós alapokon nyugvó Silly Me sem mondható különösebben erős kezdésnek. Ezzel szemben a női kórussal megtámogatott Half Asleep pszichedéliája és kitörölhetetlen dallamai óhatatlanul nyomot hagynak. Nem így az eklektikus Dead Sea Scrolls, melyben a britpopos vokáloktól a szaxofonon át a U2-s gitárokig megannyi elem helyet kap, a végeredmény mégsem nevezhető izgalommentesnek. Legalább ennyire sokszínű a Divine Simulacrum is, melyből egyértelműen kiderül, hogy Chris Keatingék bakelitgyűjteményéből feltehetően a 70-es évekbeli progresszív rockcsapatok kiadványai sem hiányoztak.
 

 
Akadnak persze dalközpontúbb trackek is, mint a bizarr szintetizátorfutamokkal kísért Gerson’s Whistle vagy az albumot záró Cold Night. (A címadó „dal” ugyanis pusztán outróként funkcionál.) Az Amen & Goodbye nem különösebben könnyen befogadható anyag, ám akik szeretik a sablonoktól mentes poplemezeket, melyek a tizedik hallgatás után is tudnak valami újdonsággal szolgálni, nem foghatnak mellé az új Yeasayer-művel. 
 
Kiadó: Mute 
 

Trooper
2016.05.06
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Ma ingyenes a belépés a múzeumokba! A szentendrei Skanzenban ?56 falun című kiállítást nézhetitek meg! @szentendreiskanzen #56falun #oktober23 #nemzetiunnep
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.