Ősszel kezdhetik forgatni a Sherlock Holmes 3-at

Robert Downey Jr. nemrég belengette, hogy benne lenne egy újabb Sherlock Holmes-filmben, és most úgy tűnik, ez meg is valósulhat. Joel Silver producer szerint szeptembertől indulhat a forgatás.
Robert Downey Jr. egy ideje már gyakorlatilag csak Marvel-filmeket forgat, és ez nem is zavarja különösebben, viszont van egy másik franchise is, ami közel áll a szívéhez: a Sherlock Holmes.
 
Mivel mind Downey Jr., mind Guy Ritchie rendező elég elfoglalt (utóbbi épp egy Artúr királyos filmen dolgozik), és Jude Law sem szokott unatkozni, a harmadik rész már tolódott egy ideje, ám most találtak egy olyan lyukat mindhárom gentleman naptárában, amikor épp ráérnek. Downey Jr. csak jövő év elejétől forgat új Bosszúállók-filmet, és nyárra Guy Ritchie is befejezi a sajátját, így szeptembertől lehet pár jó hónapjuk a harmadik kalandra, ami Joel Silver producer szerint nem az utolsó lesz. 
 
(slashfilm.com) 
2016.05.20
|


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
18:05
Így ne legyél elnök
amerikai életrajzi film, 2018
18:05
Két nő és egy férfi
német vígjáték, 2012
18:15
Pata tanya: Baromi buli
amerikai-német animációs film, 2006
18:30
G-Force - Rágcsávók
amerikai családi kalandfilm, 2009
18:40
Az Amazonas kincse
amerikai akcióvígjáték, 2003
Gül Baba kulturális fesztivál mától vasárnapig. Türbe, rózsák, kiállítás és sok zene- Budapest és a török kultúra. #gulbaba #gulbabakultfeszt
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.