10 éves a Rumini

Tízéves születésnapját ünnepli a nagy sikerű gyermekkönyv-sorozat, a Rumini, mely néhány éve elfoglalta méltán megérdemelt helyét az ajánlott kötelező olvasmányok listáján. A jeles évfordulót egy újabb kötettel ünnepli a szerző és a Pagony Kiadó: a Rumini kapitány már kapható az üzletekben.
A Rumini-sorozatban tíz év alatt nyolc kötet jelent meg, népszerűsége töretlen: a kalandvágyó egerekről szóló történetek magukkal ragadják a kisiskolás gyerekeket. A sorozat egyedisége a műfaji sokszínűségben is rejlik, hiszen a szerző nem csak meseregényben, de naplóregényben és drámában is megörökítette a kalandokat. Az első kötetből 2006-os megjelenése óta már több mint 100 000 példány kelt el. A Rumini magyarul és hamarosan hollandul is olvasható, az első rész szerb és orosz nyelven is megjelent. Berg Judit meseregénye ma már nemcsak könyveket jelent, hanem színházat, társasjátékot, pólót, táskát, horgolt figurát, sőt, játszóteret is. Ennek a sorozatnak ott a helye minden család könyvespolcán. 
 
Berg Judit 2007-ben megkapta az Év Gyermekkönyve-díjat a Ruminiért, 2011-ben írói tevékenységét ismerték el a József Attila-díjjal. Ötleteinek tárháza kifogyhatatlan, mindig új történetek járnak a fejében, ha nem a Rumini, akkor krimik, színdarabok vagy regények. Ám a szerző elsősorban anyukaként tekint saját magára, gyermekei a legnagyobb rajongói és legfőbb kritikusai. "Mostanra három gyönyörű kislányom és egy kisfiam van: Lilla, Bori, Dalma és Vilmos. Nekik köszönhetem, hogy ráébredtem, a meseírás a nekem való foglalkozás." (Berg Judit hivatalos oldala) 
 
Az Ünnepi Könyvhétre érkezett meg a sorozat nyolcadik darabja, a Rumini kapitány, kihagyhatatlan élményt nyújtva a 7-12 éves korosztály számára. A regényben Galléros Fecó csatlakozik a Kartács-tengerre tartó Szélkirálynőhöz, hogy elrabolt kisfia és Sajtos Rozi nyomába eredjen. Újra együtt hát a legénység! De egy végzetes baleset során Rumini és Fecó eltűnik, később a Szélkirálynő is végveszélybe kerül, ráadásul nem kevesebb, mint három gonosz keresztezi hőseink útját: Pengecsőr báró, André de Majré és Vipera. Bár a helyzet gyakran válik reménytelenné, hőseink mégis mindig megtalálják a kiutat, néhol a szerencse, máskor jó szándékú barátok segítségével. Földön, vízen, levegőben zajlanak a váratlan és sorsfordító események, amelyek megállíthatatlanul sodorják a jól ismert tengerészeket az utolsó nagy megmérettetés felé. És hogy hogyan lesz Ruminiből kapitány? Kiderül a sorozat legújabb részéből! 
 
A sorozatban eddig megjelent kötetek: 
 
Rumini 
 
Rumini Zúzmaragyarmaton 
 
Rumini és a négy jogar 
 
Rumini Datolyaparton 
 
Galléros Fecó naplója 
 
Rumini Ferrit-szigeten 
 
Rumini a Fényvizeken 
 
Rumini kapitány 
 
2016.06.08
|



Coco

amerikai animációs film, 109 perc, 2017

Paddington 2

francia|angol családi vígjáték, 103 perc, 2017

Lengemesék

magyar animációs film, 80 perc, 2017

Szörnyen boldog család

német|angol animációs film, 96 perc, 2017

Salamon király kalandjai

magyar|izraeli animációs film, 80 perc, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
Cs
14
P
15
Szo
16
16:44
Bob bemutatja: Vonatok és lombházak
16:50
Nicky, Ricky, Dicky & Dawn
II. évad, 209. rész
16:55
Dorothy Óz földjén
2016, 9. rész: A vonzás szabályai
17:00
Elefánt Hercegnő
II. évad, 22. rész: Lobbanj lángra!
17:06
Dorothy Óz földjén
2016, 10. rész: A szerelem elme-ereje
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.