Ha az alkotókon múlik, még sok Démonok között-filmet láthatunk

A Démonok között világpremierje kapcsán az alkotók sorra adják az interjúkat, így már az is kiderült, hogy simán benne lennének a folytatásban. Akár több folytatásban is.
Érdekes módon a legrealisztikusabban James Wan rendező nyilatkozott, aki azt mondta, hogy elsősorban a film fogadtatásától függ, lesz-e folytatás. Vera Farmiga színésznő kifejtette, hogy azonnal menne, amint hívják, a forgatókönyvet író Chad és Carey Hayes pedig elmondták, hogy már tudják, miről szóljon a Démonok között 3. Nem kell különösebben megerőltetniük magukat, ugyanis a szelleműző Warren házaspár számos dokumentált szelleműzést és kiadott könyvet adott a világnak, szóval bőven vannak történeteik, melyekből lehet válogatni. 
 
(variety.com) 
2016.06.09
|


Film premierek

Pappa Pia

magyar musical, 90 perc, 2017
Játék
Ha tavaly lemaradtál róla, vagy ott voltál, de újra visszamennél, most belevághatsz életed legnagyobb űrkalandjába!
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
23:15
Vaksötét
amerikai horror, 2016
23:20
21 gramm
amerikai krimi, 2003
23:30
Radírfej
amerikai filmdráma, 1977 (feliratos)
23:35
Harley Davidson és a Marlboro Man
amerikai akcióvígjáték, 1991
23:40
Morris, az amerikai
amerikai-német romantikus vígjáték, 2016
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.